Értelmezések

Idő (Kitekintés-09)

Az életünk során legmeghatározóbb erőforrásunk az idő. A létezés sava-borsa az, hogy mivel töltjük el a számunkra rendelkezésre álló időt. A pénzt, mint eszközt is ebből a nézőpontból érdemes vizsgálni. Itt a középpontban az a kérdés áll, mennyi időt vesztegetünk el pénzkereséssel. Számomra ma már nyilvánvaló, hogy az a pénz felesleges, ami maga nem teremt többlet időt. Az alapvető szükségletekre szánt időtöltés elkerülhetetlen. Ha a pénzkeresés beiktatásával kevesebb időbe telik szükségleteink kielégítése, mint közvetlenül, a pénz időt teremt. Ha azonban több időt igényel, mintha magunknak dolgozunk, felesleges beiktatni. A mástól ellenszolgáltatás nélkül kapott pénz többletidőt is biztosíthat. Ha a saját munkánkkal megtermelt pénzt másnak adjuk, saját időnkből ajándékozunk. Az egymás közötti elszámolásaink egyetlen valós alapja az időnk lehet. Minden más, beleértve a vagyont, tulajdont, pénzt, csak mértékként, eszközként jöhet szóba. Ha az időnket tesszük pénzzé, annak nem ritka értékvesztésével időt pocsékolunk el. Az időpocsékolás nem visszafordítható veszteség. Az élet, szellemi értelemben, elsősorban időgazdálkodás. Ez még akkor is igaz, ha időnk nem homogén. Szellemi sűrűsége, intenzitása változik. Az idő mellett a természetet is használjuk létünkhöz. Ebben a viszonyban egyensúly szükséges a fenntarthatósághoz. Az időnk kezelése nem egyensúlyorientált. Az idő a szabadság közege. Az időnél a jelen egyensúlyoz, a múlt és a jövő között. Mivel a múlt és a jövő is csak szellemi termékek, a jelen stabilitása a szellem egyensúlyán alapul. Az, hogy miért dolgozunk, alapvetően határozza meg létünket. Ez a viszony jólétünk alapja, lehetősége. A munkára késztető okok látszólag külsők. Valójában azonban mindig belsők. A kényszerek a tudatunk termékei. Az élet maga sem kényszer. Bármikor képesek vagyunk véget vetni életünknek. Ami él, azt meg lehet ölni. Minden alkalmas az ölésre, még a szeretet is. A természeti létezés egy komplex rendszer. Az kérdéses, hogy ez a rendszer fejlődik-e magától. De az nem, hogy lerombolható. A halál az entrópia helyi győzelme a szellem felett. Az elmúlás a megszűnő teremtőképesség. A vanás a szellem fenntartó és teremtő helyes időbeli működése.

Biztonságérzet (Kitekintés-06)

Szellemi fejlődésem egy új szintjére jutott, amikor egyszer váratlanul kirúgtak ki jól fizetett stabilnak tűnő megbízásból. Manapság ezt minden indoklás nélkül meg lehet tenni. Az ilyenkor természetes düh és bosszúvágy mégis csak néhány percig uralkodott el rajtam. Más a helyzet az ilyenkor öntudatlanul fellépő bizonytalanság érzettel. Ez már jóval nehezebben uralható, mint a harag. Nagyon érdekes, hogy a mai társadalmi problémák, amelyek jele a folyamatos, pénzügyinek nevezett, gazdasági válság, általános biztonságvesztés érzettel jár. Az agresszió kezelésében a modern társadalmak is értek már el eredményeket. A túlzott biztonság igénnyel, ami, ha nem is egyetlen tényezőként, felelős a fogyasztói és tulajdonlási hübriszért, azonban nem tudnak mit kezdeni. Nem lehet elég sokszor beszélni a bizonytalanságról. Bár minden tudatos erőmmel megpróbáltam feldolgozni, hogy kirúgtak, időről időre öntudatlanul feltört belőlem valamiféle megmagyarázhatatlan félelem a jövőtől. Ami aztán átcsapott önvádba, hogy én magam vagyok oka a kudarcnak, a munkalehetőség elvesztésének. Pusztán a tény, hogy nehezen tudok alkalmazkodni a jelenlegi munkavilághoz, nem jelenik azt, hogy bennem van a hiba. Az alkalmazkodóbb látszólag győztesek is, letagadhatatlanul ugyanúgy szenvednek a biztonság hiánytól, mint én. Az alkalmazkodás elvárás elfogadott mértéke szinte mindenkinek teher. De a csendes többség tűri. Amikor csak magunknak próbálunk akár mások kárára is biztonságot teremteni, gyakran éppen a saját magunkét ássuk alá. És, miközben eredménytelen, ez a játék még rengeteg felesleges energiával és stresszel is jár. A munkahellyel bíró emberek életének jelentős része azzal telik, hogy a munkájuk nélkülözhetetlenségének látszatát keltve olyan dolgok csinálását imitálják, amire valójában nincs is szükség. A piacnak nevezett manipulált kirakat cirkusz pedig folyamatosan igazítja az úgynevezett szükségleteket, az éppen elvárt profitoz. Az embereket a munkakeresésben nem a hasznosság, még csak nem is a kielégülés vágya motiválja, hanem az hogy melyik az a tevékenység, amellyel a legtöbb pénzhez tudnak jutni. Nem alkotnak, hanem minél jobban fizetett pozícióért küzdenek, olyan tevékenységet mímelnek, amit a több kereset felé vezetőnek vélnek. Közben folyamatosan önazonosság válságban vannak. Ez azonban csak kevesekben tudatosul, a többségnek csak az egészségét rombolja csendesen. A munkahelyek nagy részén a tevékenységük tartalmától elidegenült embereket lehet látni. A társadalom talán legnagyobb kérdése, hogyan lehet ezen változtatni. Én már képtelen vagyok erre a színjátékra. Ha maga a munkatevékenység is boldogítaná az embereket, más lenne az életünk. Nem könnyű megszabadulni a felhalmozott pénz, vagyon ígérte biztonságtól, de egyre valószínűbbnek tűnik, hogy nincs más út, mint más eszközöket keresni a biztonságérzet megteremtésére. Értelmes munka és megélhetés egyszerre kell.

Hatás (Kitekintés-04)

A hatás a célja minden alkotásnak és magának az életnek is. És a hatás a siker számomra elfogadható formája. A hatás nem győzelem. A mai világban, az ember tetteinek fő motiválója a siker. Győzelmen azt értjük, hogy valamit többen akarnak és mégis csak egyik érheti el. Ő a győztes. A győzelem ma a legnyilvánvalóbb siker. Siker talán nincs is győzelem nélkül. Bár lehet, hogy nem minden győzelem siker. Létezik pirruszi győzelem is. A győzelem ellentéte a vereség. A siker ellentéte a kudarc. Az ellentétek működése, a harc. De mi van, ha nem harcolunk? Tényleg a harc maga a létezés lényege? Ha igen, akkor hol a helye a teremtésnek? Isten harcot teremtett? Hol itt a szemfényvesztés? A győzelem siker, vagy a harc maga is az? A művészi hatás a mű és a befogadó találkozásánál születik. Minden találkozás egyfajta egyesülés, ha tetszik szellemi baszás. Ebben az aktusban a mű adott, hiszen a befogadásnál már készen létezik. Mégis minden létrehozott mű, elkészülte után is, alakul. Nem csak abba az irányba, amerre az alkotója elképzelte. Ez az átalakulás bizonyos teológiák szerint az isteni teremtés koncepciójának része. Erre szolgál a szabad akarat, mint a priori teremtett tényező. A szabad akarat, mint tapasztalást és tények ismeretét megelőző tudás dinamikát és egyben kiszámíthatatlanságot visz a teremtett világba. Így van ez az alkotói teremtésnél is. A mű befejezése után önmagában is fejlődik. Ez a tudás készteti az alkotót arra, hogy a művében legyenek olyan elemek, amelyek képesek figyelembe venni a befogadó változását. A jelennek írás, élés itt válik el élesen az öröklétnek szánttól, már a szándék pillanatában. Az igazi kihívás olyan művet alkotni, ami az alkotójától elidegenedve is képes még alkotója szándéka szerint változni. Ez az élő mű, az igazi alkotói kihívás számomra. Ez részben technológia kérdése. Fel lehet adni a lineáris, elejétől a végéig, megközelítést. A befogadáshoz lehet alternatív, választható struktúrákat teremteni. Ezek a lehetőségek izgatnak. Mindez nem kisebbíti a szövegtest és a tartalomlélek minőségének fontosságát. Egyelőre maradok a szövegnél. Az elemi alkotórészeknek a betűket, szavakat, mondatokat választom. De a szöveg mellett totálisabb, bővebb, képi, hangzó, és akár szagos, komplexitás lehetősége is vonz. De ez ma még számomra bejátszhatatlan pálya. Örülök, hogy a szavakkal már boldogulok. De a képírás misztériuma nem ereszt. Újra és újra felmerül bennem az a kérdés is, hol a határ a hatáskeltés és a manipuláció között. Az alapmechanizmusok nagyon hasonlóak. Mindkét esetben valaki el akarja érni, hogy egy másik ember olyasmit gondoljon, érezzen, cselekedjen, amit ő szeretne. A hatás közösségi aktus. Én akarok, te teszel. Ebben a praxisban valamiképpen mi leszünk. Az én hatás szándékom nem manipuláció, magam is szenvedek az engem körülvevő világ folytonos és erőszakos befolyásolási próbálkozásaitól, hanem létmód lehetőség felkínálás. Manipuláció elleni védekezésem nem az alkalmazkodás szükségességének tagadása. De tudni akarom, mikor szükséges, és mikor manipulált, kikényszerített az alkalmazkodás. A hatás a fontos tehát, nem a siker. Amit értek a világból, mindenképpen meg akarom osztani másokkal. Ehhez használom eszközként a hatást. A mikor, a mit, a hogyan, a mivel és a milyen áron kérdéseit egyszerre akarom kezelni. Mégis hatni a spontán, átgondolás nélküli, őszinte ihlet erejével szeretnék. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy az írás egyik legfontosabb eredménye az író önkielégülése, aminek megnyilvánulási formája, az elvont szellemi boldogságérzettől egészen az erotikus élményig terjedhet, létrehozva, ha csak pillanatokra is, az önfeledt vanás élményét. Ha ez az élmény másokban is létrejön, az már tetten ért teremtés.

Búza (Tisztulás-06)

Ha a jelenlegi társadalmat az emberi szükségletek mozgatnák, nagyobb szükség lenne az azokat előállító munkára, vagyis, munkaképes emberekre. A mesterségesen gerjesztett igényekről nem eshet elég szó. A gazdaságot nem a szükségletek vezérlik, hanem a különféle köntösben jelentkező nyereségvágy. Egy termelő, valamilyen szükséges dolgot előállító vállalkozás életképessége nem a termékén magán múlik, hanem azon, hogy képes-e nyereséget előállítani. Egy olyan környezetben, ahol hemzsegnek a munkanélküli földmunkások, csak a teljesen gépesített, élőmunkát szinte nem használó parasztgazdaságok életképesek. A búzát ugyanis nem azért termelik, hogy a földmunkásoknak és másoknak legyen mit enniük, hanem hogy a vállalkozó tulajdonos kifizesse a kölcsönt, a gépeket és más termeléshez szükséges dolgokat, úgy, hogy közben a lehető legtöbb szabadon felhasználható jövedelme maradjon. A cél egy olyan kincsképző folyamat, amelyben a tulajdonosok, már személyes részvétel nélkül is jól megélnek. E cél egyik letisztult formája egy kellő nagyságú bankbetét. Mi kell ehhez a célhoz? Mindenekelőtt föld és kizárólagos rendelkezés a földdel. Kell még külső forrás termelő eszközökre, aminek egy része a munka. Földmunkás van bőven. De kell még fizetőképes vevő a búzára. Ha lehet az állam, hogy ne kelljen a bizonytalan piacra hagyatkozni. Az ideális a teher nélküli földtulajdon, olcsó, hatékony termelési tényezők és a költségeket minél jobban meghaladó búza ár. Azt szeretik mondani, hogy hatékonyság kell. De a hatékonyságnak van tartalmi és kincsképzési értelmezése is. Az egységnyi területen termelt búzamennyiség nagysága fizikai mutató, az ugyanezen a területen megtermelhető, illetve onnan kivonható nyereség kincsképző jellemző. De mi is a búzatermelő gazdaság működésének a célja? Hogy legyen elég kenyér vagy a földtulajdonosoknak munka nélkül is legyen jövedelmük? Esetleg az, hogy a földmunkásoknak is legyen munkájuk, kenyerük? Teljesülhetnek-e egyszerre ezek a célok? Melyik az, amelyik kizárja a másikat és miért? A valóságban az emberek nem a munkát keresik, hanem a megélhetési forrásokat. A tulajdonosok pedig az olyan működést, ahol saját munka nélkül is lesz jövedelem. Ez a két megközelítés a középosztályban amire, mint a társadalom alapjára mindenki hivatkozik, egyszerre van jelen. A középosztálybeli olyan valaki, akinek már van vagyona, de aki még kénytelen hasznosítani a munkaerejét is. Aki már csak a tulajdonából él, az felső osztálybeli. Aki pedig csak a munkájából alsó osztálybeli. A társadalmi jövedelem részben a munkából, részben a tárgyiasult termelési tényezők használatából, részben a természeti tényezők felhasználásából keletkezik. A tárgyiasult termelési tényezők klasszikus neve tőke. A munka munkavégző képességhez, vagyis személyekhez kötött. Azzal mindenki maga rendelkezik. A termelési és természeti tényezők használati jogára számtalan formát munkált ki a történelem. Aktuálisan személyhez kötődnek ezek a jogok is, és magántulajdonnak nevezzük. Bárhogyan is közelítünk a dologhoz, a társadalmi lét feltétele olyan folyamatos társadalmi jövedelem, ami, egyéni és közszükségletekre fordítható. A gazdaság e jövedelem termelésére való. A természet pedig a munka és tőke mellett az egyik erőforrás. A technológiát lehet úgy értelmezni, mint az általános anyagi evolúció részét. Mint ilyenre vonatkozik rá a fenntarthatóság elve. A technológiát teremtő emberi szellem, egyfajta leírása a kultúra fogalma. A kultúra ad keretet az ember biológiai szükségletei kielégítési módjának, valamint az a feletti anyagi és szellemi igényeinek társadalmi szintű kezelésének. Kultúra nélkül nem létezhetünk. A búza akárhogyan is termelik nem elég.

Zászlók (Tisztulás-04)

Jövök-megyek a világban. Ez nem volt mindig természetes. Volt mikor falakkal osztott volt a számomra belátható világ. Az átjárható határokon átkelni sokszor már nem is annyira fontos. A középületek előtt mindenütt zászlók lobognak. Van ahol csak egy-kettő, van ahol tucatnyi vagy egész erdő. Szeretem a zászlókat, mint tárgyakat. Szinte mind szépek. Évek sora csiszolta mintázatukat. Vannak helyek, ahol nagyon változók és vannak, ahol nagyon régen ön-azonosak, ezzel is jól jellemzik környezetüket. A szélfüggő táncuk vonzza a szemem. De a zászlók nem ébresztenek bennem több érzést, mint bármely más tárgy, amit kedvelek. Azonosulni csak emberrel tudok, ritka estben emberek alkotta csoporttal is, de az arctalan tömeget nem szeretem. Az emberi sokaság viselkedését olyan dolgok befolyásolják, amelyek hatalmát nem kívánom. Nem könnyen viselem, ha a Jézust kiáltó tömeg kórusa végül mégis Barabásként zeng. A tömeg igazságában nem hiszek, de a sok egyénileg gondolkodó ember hatásának lehetőségében igen.

Szemérmetlenség (Tisztulás-03)

Megmagyarázhatatlan kényszerem, hogy nevén akarom nevezni a dolgokat. Már nem érdekel, mi lesz a következménye. A pina legyen szőrös és szagos. A kopasz, illatos punci természetellenes hazugság és én nem akarok többet hazudni. Akkor sem, ha az igazság kimondása sokszor okoz kellemetlenségeket. Nyilvánvaló, hogy a hazugságok jó része nem tartható, egy másik részük pedig értelmetlen és szükségtelen. Mégis elvárják az emberek, sőt néha kegyesnek nevezik a hazugságot. Mindenki felismeri, mégis működik. Hogy van-e egyáltalán helye az igazság tudatos elferdítésének, az kérdéses, nem lezárt dilemma. Az egyik legelterjedtebb hazugságterep a szerelem és a szeretet. Ezek a viszonyok egymástól is nehezen különböztethetők meg és rengeteg kapcsolat valódi jellegének álcázására szolgálnak. Inkább a szemérmetlen igazság szélsőségét vállalom, mint a szemérmes hazugság, önmagam becsapásának árán is fenntartott napi rutinját. Nem tudom megérteni, hogy a baszás kimondva miért ízléstelen, ha csinálva nem.

Önismeret (Jelenlét-17)

Ha belegondolok, még soha nem éreztem annyira összeszedettnek magam, mint mostanában. Képességeimmel tisztában vagyok. Nem zavar, ha az éves tóátúszás már majdnem háromszor annyi ideig tart nekem, mint a győztesnek. Az sem kedvetlenít, hogy korosztályomban sem én vagyok az első. Elég, hogy élvezem. Az úszást és a mindennapokat, a munkát, a háztartási tevékenységeket. Minden csinálást, célirányos és megfogható eredményű fizikai és szellemi tevékenységet. Tudom, miből mennyit bírok. És azt is, hogy az mennyit ér. Persze ez koránt sem jelenti azt, hogy nincsenek nehézségeim. Azokat a munkákat, ahol a leghatékonyabb lennék, már többnyire mások végzik. A bizonyítás lehetősége csak harcban szerezhető meg. Szerencsére ez a harc nem fizikai erőszakkal folyik. A küzdőteremet munkaerőpiacnak hívják. De ez valójában nem piac. És nem is a munkáért, hanem a munka lehetőségét biztosító pozícióért kell küzdeni. Ezen a piacon nem az alma, hanem az almaárus versenyez. A vesztesek almáját az almaevő nem is látja. Csak a győztesét eheti. Munkaeredmény piac kellene munkaerőpiac helyett. A munkát vásárlóknak nem a dolgozó embert, hanem annak teljesítményét kellene díjazniuk. Nekem, mint dolgozónak csak az egyik szempontom, hogy az elvégzett munkám ellenértékéből meg tudjak élni. Ennél fontosabb, hogy hogyan hasznosuljon, amit létrehozok. Nem elégít ki a személytelen pénzben megkapott járandóság. Nem akarok általam beláthatatlan célok eszköze lenni. Az eredményben szívesen osztozom minden munkatárssal. A használt szerszámok előállítását egyszer szívesen megfizetem. De nekem az egyenlőség is fontos. A tulajdon érékében csak a létrehozó munkát ismerem el. Tudom, hogy sem a lehetőséget magát, sem a lehetőségnyújtásért kikövetelt juttatást nem lehet megenni. Olyat szeretnék létrehozni, amit én vagy más igényel. Én kielégíteni és nem termelni szeretném az igényt.

Vállalkozás (Jelenlét-16)

Egy újabb szó, fogalom, aminek másképpen szükséges értelmeznem a tartalmát, hogy használni tudjam. Számomra a vállalkozás egyrészt olyan kötött tevékenység, aminek keretében az egyén, saját erejéből igyekszik fenntartani magát, olyan tevékenységgel, ami a létfenntartásához közvetlenül kell, vagy amiért mások hajlandók, a létfenntartáshoz felhasználható ellentételezést adni. Másrészt olyan szabad létezésmód, amelyikben lehetőség adódhat az alkotó, vagy ha tetszik teremtő önkifejezésre. A második tényező az, ami a vállalkozást megkülönbözteti a mai értelemben vett munkavégzéstől. A gazdaságnak nevezett társadalmi funkció ma a vállalkozás céljának a nyereségtermelést tekinti. A köz gazdái számára értelmezhetetlen a fenti élvezeti jellegű definíció. Az, hogy a tevékenység nem valamilyen külső, elidegenedett dolog által motivált, hanem közvetlenül az anyagi és szellemi szükségletek által, a gazdaság tudománya számára nehezen kezelhető. Ezért van az is, hogy a gazdasági teljesítmény mérése olyan dolgokon történik, amelyeknek sem a valós igényekhez, sem a - szavakban a gazdaság működési céljaként megjelölt - emberek elégedettségéhez nem köthetők. Olyasvalami ez, mintha a baszás élvezetét a közben felhasznált energiával, izzadtsággal, a vele eltöltött idővel, vagy a rá költött pénzzel mérnénk. Ahogyan az előbbiekkel nem mérhető az élvezés, ugyanúgy nem mérhető az értékorientált vállalkozások eredményessége, a nyereségességgel és egyéb ma alkalmazott mutatókkal. Másik fontos dolog, hogy a vállalkozás emberi praxis, személyes tevékenység. A jelenlegi gyakorlat, hogy a vállalkozás legfontosabb kelléke, az esetek túlnyomó többségében a tőke tarthatatlan. Ezzel a dolog tartalmi érték lényege sérül. Egy olyan vállalkozás, amelynél a tartalom, a létrehozott javak szolgáltatások hasznossága, lényegtelen, vagy másodlagos természetileg és társadalmilag káros. A mai gazdaság gyakorlata az, hogy a szabad tőke kreál új vállalkozásokat, azzal a céllal, hogy bármiből nyereséget termeljen úgy, hogy a létrehozott terméket az éppen fizetőképes emberekre erőlteti. A gazdaság nem a létező igényeket elégít ki, hanem munkakényszert teremt, hogy a kreált igényeket az emberek finanszírozni tudják. Ha nem tud már elég munkát sem biztosítani, mert a technológiában megtestesült tőke elvonja a munka jórészét is az emberektől, kölcsönöket tukmál a kiszemelt fogyasztókra, hogy el tudja adni az általa keltett, tisztán profitérdekű, mesterséges igényeket kielégítő dolgokat is. Természetesen a pénzkölcsönzést is a profitérdeknek rendeli alá. A termelés mennyisége, a természet egyre fokozódó terhelése mellett növekszik, anyagi, mennyiségi értelemben. De mindez társadalmi szinten mégis azt eredményezi, hogy a valóságos igények egy része kielégítetlen marad. Emberek tömegei vannak elegendő élelem, megfelelő lakhatás és elfogadható szellemi táplálék: oktatás, művelődés nélkül. Ezzel párhuzamosan, tulajdonná kisajátított eszközeit tőkeként működtetve, egy szűkülő kisebbség gyarmatosítja a jelent és a jövőt. A még fizetőképes, középosztálynak nevezett réteg a tőkésedés lehetőségének, és a jövő biztonságának illúziójától hajtva, életidejének jelentős részét profitérdekből kreált áldolgokra pazarolja. Úgy, hogy ezzel elveszi a még létező munkát és a megtermelt javakat az elemi létszükségleteiket kielégíteni akaróktól és már saját magától is. Az értelmes munka lehetősége megteremtésének egyik eleme, éppen a vállalkozás gyakorlatának újraértelmezése. A vállalkozást ki kell szabadítani profit béklyójából.

Vonzóerő (Jelenlét-13)

A szaunában, rajtam kívül, négy nő tartózkodik. Különböző korúak, eltérő testalkatúak. Különböző a hajszínük, szőke, barna, fekete, vörös. Eltérő a beszédmodoruk, cserfes, hallgatag, gunyoros, naiv. Mégis mindegyiket vonzónak találom. Remélem ez nem csak a kielégítetlenség következménye, hanem valamiféle elfogadó, bölcs megvilágosodásé.

Fenntarthatóság (Jelenlét-11)

Az ember beleszületik a természeti és társadalmi környezetébe. Akkor nevezhető élete legalább nem ártónak, ha nem okoz kárt. Erről nem lehet eleget beszélni, ez egyszerűen azt jelenti, hogy nem ront a megkapott világon. A tény, hogy a világ ugyanolyan maradt, mint nélküle lett volna, pesszimista nézőpontból úgy néz ki, mintha létezése hatástalan lett volna. Elhamarkodottan ebből az a következtetés is levonható, hogy értelmetlen is. Pedig a nem ártás, mint erkölcsi minimum, nem is olyan egyszerű követelmény. Ha ezt a szabályt, legalább az anyagi világ vonatkozásában betartjuk, nem rontunk a világ állapotán, elmondhatjuk, hogy erkölcsösen éltünk. És, ha közben a szellemi világban, maradt utánuk valami, ami másoknak segít jól és/vagy szépen élni, akár teremtőnek is érezhetjük magunkat. A nem ártó materiális létezés, mint minimum, szükséges feltétele a fenntarthatóságnak. Itt a fenntartás a mai állapotra vonatkozik. Amennyiben a létezésünk a mai állapot javítását is képes eredményezni, már anyagi értelemben is teremtőkké válhatunk. A javítás fogalma nem magától értetődő. Értelmezést igényel. Ha a teremtés egyszeri és befejezett aktus lenne, a javulás nem volna lehetséges. A megőrzés, mint erkölcsi alapvetés, azonos a tökéletesre teremtett és a fejlődésre determinált világ esetében. A különbség éppen a további tökéletesedés lehetősége, annak tételezése, hogy a szabad akarat lehetővé teszi a továbbfejlesztést. Ebbe a keretbe beilleszthető az evolúció is. Akár úgy, hogy az egyszeri teremtés részeként tekintjük, mint teremtett szabályt, akár úgy, hogy mint az egyéni teremtésekből létrejövő működési módot. Amikor megszületünk, élettérre van szükségünk. Ennek nagyságát természeti és társadalmi meghatározottságú, létmódunk, határozza meg. Tudatosságunk pedig a szabad akarat territóriuma. Amikor meghalunk, anyagi valónk elenyészik. Csak a szellemi tartalommal is bíró hagyatékunk élhet túl minket. Minden hátrahagyott anyagi javunk csak, mint a természet része, vagy valaki más, például utódaink, sajáttá tett élettere maradhat fenn. A szellemi tartalom nélküli, másnak nem hasznos, hátrahagyott vagyonunk nem más, mint környezetszennyezés.

Jólét (Jelenlét-09)

A piacközpontú rendszerekben alapvetően minden gazdasági cselekmény haszon célú. A fogyasztói társadalom a piacgazdaság formája, a kreált igények világa. Ebben a környezetben a hitel elsősorban a pénzvilág haszontermelő üzlete, és csak másodlagosan társadalmi létfenntartó eszköz. Ennek tipikus tünete az, hogy az hitelképes, akinek nem is életbevágóan fontos a hitel. Itt valami baj van a játékszabályokkal. Az érdekek nemzetközi kavalkádjában az igények és lehetőségek összhangját megteremtő piac nem jól működik. Nagy kérdés, hogy a működés javítására vagy a szabad piac helyett más szabályozó eszközre van-e szükség? A nemzetállam ilyen eszköz. De vajon alkalmas-e a feladatra? Lehet e lokálisan globális jelenségeket szabályozni? A gazdagok ma, máshol olcsón előállított, nyomott áru termékeket fogyasztanak hitelből, manipulált ingó és ingatlan javak, hamis fedezetével. A saját tevékenységük nem fedezi marketing kreálta igényeiket. Kilátás sincs a boldog végre. A hitelek költsége nem kitermelhető, mert az egész konstrukció rossz. A hitelválság csak a tünet. Amit nem lehet gyógyítani. És hovatovább eredményesen kezelni sem a valódi okok feltárása nélkül. A bankok fedezetlen hiteleinek költségei szétterülnek a hitelfelvevőkön, lehetetlenné téve még szerves kapitalista vitalitás és piaci innováció működését. Ez a félelem a valóságtól juttatja a pénzvilágot totális gazdasági hatalmi pozícióra. Olyan, konstrukciót létrehozva, hogy a bankok szinte nem lehetnek vesztesek. Az érdekeiket érvényesíteni tudók, a bankvilág asszisztálásával, továbbhárítják a bajt a védtelenekre. Közben a vagyonok minden korábbi mértéket meghaladó koncentrációja zajlik. A megoldás forrásai a felhalmozott vagyonok és a lehetséges jövedelmek arányainak megváltoztatása. Az elkerülhetetlen csőd költségeinek finanszírozása csak ezekből a termelő és egyéb vagyonokból lehetséges. A természet és a csak munkájukból élők erre kevesek. Amennyire lehet demokratikus és emberséges megoldás szükséges. Vagy jön a mérlegelni képtelen, a kornak megfelelő formába transzponált forradalom és/vagy háború.

Esztétika (Jelenlét-08)

Eltűnődök, mi a létezés esztétikai alapállapota. A szépség vagy a csúnyaság? Erre a kérdésre, csak látszólag egyszerű a válasz. Ha belegondolok, minden kis, fiatal állatot szépnek találunk. Ez még a kifejletten ronda állatok kicsinyeire is igaz. Mi teszi széppé szemünkben őket? Az ártatlanságuk, zsengeségük, kialakulatlanságuk, romlatlanságuk? Meglehet. De mi köze van ezeknek a tulajdonságoknak a szépséghez? Lehet, hogy a szépség az alapállapot és a csúnyaságért kell megküzdeni? Bár az idő önmagában nem feltétlenül veszi el a szépséget. Tenni kell azért, hogy megcsúnyuljunk.

Problémakezelés (Jelenlét-07)

Az egyik éjszaka látszólag minden ok nélkül megszólalt a riasztó. Felkeltem kideríteni, hogy mitől. Bár álmosan voltam, kihívást jelentett megismerő lényem számára a vakriasztás oka. Mert látszólag semmi nem történt, nem volt mozgás és mindent rendben találtam. Akkor a visszakapcsolást nem is követte újabb téves riasztás. Csak reggel volt újra zavar. Amikor a második éjszaka ismétlődött a dolog, egy kísérletbe fogtam. Visszakapcsolás után az érzékelő elől eltakart árnyékból figyeltem, mi történik. Kis idő múlva a riasztó újra megszólalt. Körülnézve most sem találtam a riasztás okát. Egyszer már volt egy kalandom egy betévedt denevérrel. A bőregér kitessékelése a lakásból akkor megszüntette a jelzést. Most külső behatolás nem volt. Szellemek meg nincsenek. Vagy az érzékelő, vagy a riasztó központ a hibás. Kikapcsoltam a berendezést és visszafeküdtem, másnapra halasztva a megoldást. Nehezen tudtam elaludni. Bosszantott, hogy nem találtam meg a magyarázatot. Másnap újabb kísérletbe kezdtem. Bekapcsoltam a riasztót és mozdulatlanul vártam a hatást. Több mint fél óráig, hiába. Analitikus agyam próbálta sorra venni a lehetőségeket. A riasztó nem szeszélyes élőlény. Csak egy gép. Kell, legyen egyszerű magyarázat. Elolvastam a kézikönyvben szereplő lehetséges hibákat. majd elemenként vizsgáltam végig a rendszert. Semmit sem találtam. Azt írták a kosz lehet ok. Letisztítottam az érintett környezetet. Már minden pók és pókhálómentes volt. A mozgásérzékelő egy zárt doboz, talán abban, belül, van a probléma. Kiderítettem, hogyan kell szétszedni. Nagy nehezen levettem a burkolatot. És heuréka, megtaláltam, mozgásérzékelő lapka mellet egy parányi pók ült. Élt és megmozdult. Nem volt az érzékelő előtt, de könnyen elé tudott mászni. Kivettem, kivittem és elengedtem. Nem haragudtam rá, inkább örültem neki. A többi érzékelőt is ellenőriztem. Azok pókmentesek voltak. Azóta a riasztó rendeltetésszerűen működik. És az én racionális világom is helyreállt. Volt ok. A dolog jelentőségéhez képest nagy elégedettséggel töltött el, aminek mértéke, már szinte zavart. Később megtudtam, hogy a pókok sötétben szívesebben mozognak, mint világosban. Sok olyan jelenséggel kell megbirkóznunk naponta, ahol esély sincsen az okok és okozatok áttekintésére és mégis dönteni, cselekedni kell. Csak a pókok töredékét lehet megtalálni rendszereinkben. A többi esetre marad a megérzés.

Korszellem (Érkezés-17)

A valódi szerepüket meg nem értő politikusok szívesen csinosítják köztereinket. Egy új főtér, mint új kirakat, új szobrokkal és régi utcák új névvel, minden hatalommániás vezető álma. Regnálása anyagi emlékművét látja benne. De ki törődik szellemi köztereinkkel? Ki gondozza azok szobrait, útjait, padjait, növényeit? Ki ad nevet? Ki vigyázza a rendet? Pedig szellemi köztereink anyagi szempontból jóval fenntarthatóbbak, és nem is terhelik a környezetet, mint az anyagiak. Másképpen hat rájuk az entrópia is. Az antik színházak oszlopait már nagyrészt törmelékké koptatta az idő. Míg a köztük alkotott drámák hatását érintetlenül hagyta az idő. A szellem épen marad, csak az anyag romosodik.

Megélhetés (Érkezés-11)

Minap Ő azt mondta, hogy amit én csinálok az nem munka. Sérteni akart, azt jelezte, hogy én egy dologtalan valaki, vagyis inkább senki, vagyok. Egyetértek vele, mostanában olykor sikerül azt csinálom, amit élvezek, amit meg csinálnom kell, azt legalább élvezni próbálom. Megjegyzésével azt is jelezte, hogy Ő viszont igazán dolgozik, hiszen mindent, amit rábíznak, megcsinál kedve ellenére is. Hát ez az. Ezért is sajnálom.

Innováció (Érkezés-09)

A szar vízzel történő eltávolítása kultúrajellemzővé vált praxis. A WC név maga is a vízöblítésre emlékeztet. Az öblítő szerkezet régen része a civilizált világ háztartásnak. Az egyik leggyakrabban használt eszközünk. Egyben meg is fosztja az embereket a kerti pottyantósban megszerezhető érzékszervi élményektől. Nekem gyerekkoromban volt részem benne. Akkor persze irigyeltem a vízöblítéseseket. Nyaralómban ma is van budi. Néha, persze ma már nem kényszerből, onnan nézem a lepkéket napfényes reggeleken kitárt ajtón keresztül szarva egy nagyot. De félre a nosztalgiával. Vissza a vízöblítő szerkezethez. A berendezés funkcionalitása régen változatlan, meghatározott mennyiségű vízzel mossa be az ürüléket a szennyvízcsatornába. Azóta számtalan új technikai megoldást szültetett, születik e funkció ellátására. Én az elérhető legegyszerűbb berendezés híve vagyok. Az eszköz, amit évek óta használok, egyben az elérhető legolcsóbb is. Már minden alkatrészét ismerem. A működési elve átlátható számomra. Elégedett vagyok vele, mégis állandó rajtam a nyomás a modernizációra. Mindenki, beleértve a családtagjaimat, újra akarja cserélni. A javasolt újak szinte semmilyen lényegi paraméterben nem jobbak. Működési elvük, hogy vízzel távolítják el a szart változatlan. Ugyanakkor akár több nagyságrenddel többe kerülnek, és többségük felszerelése és karbantartása is szakembert igényel. A cserét tehát inkább divat igényli, mint a szükséglet. De van-e értelme a divatnak egy vécéöblítő esetében? Van-e értelme, hogy készülnek újabb és újabb változatai ugyanannak a berendezésnek, lényegi innováció nélkül? Régi mondás a piacon, hogy az élelmiszer jó üzlet, mert az emberek enni mindig fognak. Ebből következik, hogy szarni is. Tehát az öblítőtartály értékesítése, divatvezérelt piac. De vajon mi irányítja ezt a piacot, az igény, vagy az igénykreáló gyártók profitéhsége? Érdemes belegondolni, miért nincs lényegi innováció, miért kerülünk a csatornázás pórázára öblítéseinkkel, akkor, amikor fogytán a víz.

Válság (Érkezés-08)

Minden médium a hirtelen jött pénzügyi válságról szól. Csődbe ment a világ egyik legnagyobb bankja. Gerjedt a pánik, pont akkor mikor eldöntöttem, hogy nem maradok tovább a multinál. A válság nem volt betervezve. Az utolsó munkanapomon jöttem rá, hogy holnaptól nincs autóm. Gyorsan kinéztem magamnak egy használt távol-keleti autót, ami megfelel elképzelt jövőbeli életvitelemhez. Kicsi, megbízható, kényelmes. Számomra az autó, eszköz, ami eljuttat életem szintereire. Az elővárosban, ahol élek, nem egyszerű autó nélkül a lét. A boldoguláshoz szükség van a mobilitásra. Az egyszerűség és gyorsaság kedvéért készpénzért akartam autót venni. Fogtam a pénzt és elmentem megvenni a kocsit, amit kinéztem. Az eladóval elmentünk egy körre kipróbálni. Jól éreztem magam benne, már volt korábban ilyen márkájú autóm. Meglátni és végső döntést hozni egy pillanat műve volt. A kereskedő levette az árat feltüntető táblát a szélvédőről. Mondta, hogy menjek vele intézni a hitelt. Mondtam, hogy nem kérek hitelt, itt van nálam a szükséges készpénz. Úgy nézett rám, mint aki nem hisz a fülének. Készpénz? Igenlő válaszom után nézegetni kezdte az ártáblát. Majd azt mondta, hogy készpénzért többe kerül, mint amennyi ki van írva. Azt is mondta, hogy ez a tény, apró betűkkel, fel van tüntetve az ártábla alján. Én sem hittem a fülemnek. Készpénzért drágább? Hüledeztem. Igen, mondta. A feltüntetett ár a hitelhez van kikalkulálva. Ő nem is tudja, lehet-e egyáltalán készpénzzel fizetni. Bementünk a főnökéhez. A főnök már kevésbé volt határozott. Hosszas telefonálásba kezdett. Azt mondta várjak, majd visszahívják a külföldi központból. Vártam. A pénzügyi válságra gondoltam, ami tulajdonképpen hitelválság. Akkorra már mindenki, beleértve az államot is, hitelből élt. Amikor az üzletvezető visszajött, azt mondta, mehetek a pénztárba fizetni. Én még próbáltam alkudni egy kicsit. Végül is átvállalták az adásvétel költségeit. Meglett az új autóm. Indulhatott az új élet. Kezdhettem munka után járni. Nem ígérkezett könnyű feladatnak jól fizető munkát találni a kitörő válságban.

Mintha (Érkezés-04)

Amíg úgy csináltam mintha, semmilyen komolyabb negatív reakciót nem kaptam a környezetemtől. Ez a működési mód mindenkinek megfelelt. Alkalmazkodási igyekezetem szinte minden értelemben jó üzletnek bizonyult. Senki nem vette észre, hogy ahogy van nem jó nekem, hogy vészesen szaporodik bennem a meg nem nevezett hiány. Igaz én sem különösebben figyeltem mások hasonló érzéseit, a hozzám közelállókét sem. Látszólag minden rendben volt, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy úgy ahogy van, nem mehet tovább. Akkor kezdődtek a bajok, mikor eldöntöttem, hogy őszinte leszek. Mindenki azonnal felkapta a fejét és azonnal csóválni is kezdte, nálunk ez nem szokás.

Kultúrák (Bolyongás-12)

Nem az irodalom, vagy más művészetek a kultúra valódi területei. A hétköznapi szokásokban lehet igazán tetten érni a kultúrák különbözőséget. Azokban lehet felfedezni az életvezető szándékokat. A keleti kultúrák alapvetése, hogy magunkat kell a világhoz alakítanunk. Így lesz a világ is más. A keleti megközelítésben ezért központi téma az önuralom, magunk formálása. Itt is előkerül az is, mi van a mások felénk irányuló akaratával. A kézenfekvő, legegyszerűbb, válasz, ha annak hatását kizárjuk. Például úgy, hogy egyedül vagyunk. A keletiek mégis többnyire sokan vannak együtt. A játék nem győzelemre megy, a cél a nyugalom, a Mindenben való feloldódás. A zsidó, keresztény, és bizonyos mértékben az iszlám, arab kultúra szerint az akarat elsősorban a világ megváltoztatására irányul. Az ember Istentől elrendelt, ellesett dolga a környezet, a természet, a világ saját képére formálása. A függetlenül létező ige megtestesítése. Ha ebben akadály a környezet, a másik ember, a legcélravezetőbbnek az tűnik, ha erővel kényszerítjük másokra a magunk akaratát. Itt lehet, sőt kell téríteni, győzni, van teljes siker, a behódolás. Van jutalom is, a Mennyország.

Közbeszerzés (Bolyongás-11)

Az autópálya, a közkórház, a kukásautó, a rendőrpajzs és még sorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek szükségesek közszolgáltatások működtetéséhez. Ezeket a dolgokat vagy köztulajdonú szervezetek állítják elő, vagy a piacon magánvállalkozásoktól vásárolják. A piacgazdaságban a köznek közjavakra, a vállalkozásoknak megrendelésre van szükségük. A közpénzből vásárlás a közbeszerzés, ami a valódi piacot helyettesíti. Minden elköltött közpénz valaki másnak bevétel. A közpénz mögött azonban nincs közvetlen vevői érdek. Semmi nem gátolja az eladót a túlárazásban. Amikor valamit veszünk magunknak, tudjuk, mit akarunk, eldöntöttük, mennyit szánunk rá és ismerjük a kínálatot. Az üzlet akkor jön létre, ha a kereset és kínálat egyezik. A közbeszerzésben ugyanez a feladat. Meg kell határozni, mire van szükség. Tudni kell, mennyi közpénzt tudunk rá költeni. És ismerni kell, mit várhatunk a szállítóktól. És az előbbi feltételek ismeretében kreálunk egy eseti piacot. A közbeszerzés ezeknek a szabályoknak az összessége és maga is egy a közfeladatokból. Akkor működik, ha az igény meghatározás, a forrásbiztosítás, a szükséges megoldások leírása, a felkínált megoldások megfelelőségének megítélése és megoldásokat kínálata elkülönül. Nyilvánvaló, hogy megfelelő árat csak a felek egymásnak feszülése alakít ki. Ha nincs világos érték, ha a vevő nem ár érzékeny, szállító annyit számláz amennyit akar. Ha nem megfelelő a közbeszerzés, pazarlódik a közpénz és pocsékolódik az adó, a szükségesnél többet kell dolgozniuk az embereknek.

Intelligencia (Bolyongás-08)

A lényegest el kell tudni választani a lényegtelentől. A felesleg elvetésének képessége az intelligencia lényege. A tudás a világ visszatükrözése a szellem által. Ha a visszatükrözés nem jár együtt változással nincs értelme. Nem az élettelen anyag tükröződik, hanem az szellem lesz élő anyaggá. Az anyag szellem nélküli önreflexiója kívül esik az értelmen. Az intelligencia nem az anyag, hanem a szellem működése. A lényeg kiemelése az anyagból, szellem általi teremtés. A szellem által megkettőzött, tükrözött valóságban úgy játszódnak le a dolgok, hogy nem zavarják az elsődleges valóságot, attól elválva lesznek tudássá. Az intelligencia a döntés képessége is. A döntés, ha erkölcsi, képes elválasztani a jót és a rosszat

Válás (Bolyongás-04)

Gyerekkoromban soha nem értettem, miért mennek a férfiak a kocsmába. Mikor otthon olcsóbban és többnyire finomabb szeszesitalt lehet inni, mint ott. Ha már valakinek kell a bódulat. Arra tippeltem, hogy a társaság miatt. Apám is járt, de nem kérdeztem meg, miért. Mostanában, sok házasan eltöltött év után, megértettem, hogy azért kell a kocsma, hogy ne legyenek otthon, az asszonnyal. Akkoriban nekem sem volt könnyű otthon lenni, mert Ő csak gyűjtötte a keserűségét, hogy aztán, ha meglát, rám onthassa. Úgy tűnt, még sokkal több ilyen lelki hányásra lenne szüksége a méregtelenítéshez, mint amennyi alkalma volt rá. Nagyon egyszerű lett volna a dolga ha, mint gondolta, csak én lennék az idegen, a káros anyag, ami mérgezi. Nem én voltam, csak én voltam elérhető. De én nem mentem a kocsmába. De otthon sem maradhattam, mert nem bírtam a légkört. Ilyenkor, amikor a másik fizikai jelenléte az irritáló, nincs más lehetőség, mint a fizikai elkülönülés. Ennek végső megoldása a válás lehet. Én nem akartam válni, de mivel a folyamatos veszekedést kerültem, Ő nélkülem döntött úgy, hogy akar.

Úton (Bolyongás-02)

Az úton levés, lovaglás az időn. A nyeregben nincs elhajlás, sem előre, sem hátra, sem jobbra, sem balra. Csak haladás van a választott irányba. Voltak időszakok, amikor sok időt töltöttem autóban. A kocsiban két pont között a legvalódibb a létezés. Már megvolt az elindulás, de még nem történt meg a megérkezés. Úton valahová mindig jól érzem magam. Az út folyamatosan jelen van életemben. Nem csak a legyőzendő távolságot, hanem valami új helyzet ígéretét is jelenti. Már helyváltoztatás nélkül is képes vagyok utazni. Időnként feldereng az önmagamba vezető út is. Próbálok a Semmiben a Mindent nem megzavaró nyomot hagyni.

Ösztön (Eltévedés-18)

Éjszakáim eléggé egyformák. Mikor lefekszem, baszni szeretnék. Kiéhezetten baszni éppen úgy szeretnék, mint ahogyan enni kívánok, amikor éhes vagyok. A napi baszás igényem úgy viszonyul romantikus szeretkezési vágyamhoz, mint a rendes étkezéseim a lakomáimhoz. Ha tehetem, megadom a módját étkezésnek. Igyekszem nem zabálni. De elfogadom, hogy a közönségesség is része az életnek, mégis általában, a baszásban is, ha tehetem, kerülöm. Szépen akarok kielégülni. Hiába próbálta belém nevelni a világ, nem érzek bűntudatot. Sok önelemző elmélkedés és keserű tapasztalat kellett hozzá, hogy így legyen. Ha ágyba fekszem egy nővel, normális, ha megkívánom. Nem látok ebben semmi kivetnivalót. Az ellenkezőjében látnék.

Szentháromság (Eltévedés-15)

A keresztény tanítás szerint, az ember önhitten elfordult Istentől és az Ördög befolyására bűnbe esett. A bűnből saját erejéből nem tud szabadulni. Ezért Isten Jézus Krisztus képében, Mária méhén keresztül emberré lett. De azért további biztosítékul Szentlélek formájában is mindenütt jelen van. Ha cinikus akarnék lenni, azt mondanám, Jézus nem volt szabad. Hiszen nem is egy volt, hanem kettő, sőt három. Így, ab ovo, nem lehet egyéni szabadsága. Miért szól a tanítás mégis az emberi akarat szabadságáról? És egyáltalán, miért is kell nekünk tőlünk külön létező Istent elképzelnünk? Ha létezne is, miért helyezett volna minket önmagán kívülre a Teremtéssel? Miért nem tartott meg önmagán belül? Ha csak gondolatban végezte volna el a teremtést, mi ő maga lennénk. De ha mi lennénk Isten, ki lenne az Ördög? Ő is csak Isten egy gondolata? Ha nem az övé, ki másé?

Luxus (Eltévedés-13)

Nem kedvelem a túlzásokat. Elfogadom, mint lehetséges kifejezési módot, de kerülöm. Mindenben. A fejlődő világban a szállodákban nem spóroltak a kiszolgáló személyzettel. A világnak azon táján, olcsó az emberi munkaerő. A közösségi terek illemhelyein is tartózkodik személyzet. Rendelkezésre állása, folyamatos figyelme számomra már zavaró. Az volt a legdrágább hotel, ahol megfordultam. Jóval elmúlt már éjfél, amikor eszembe jutott, hogy van uszoda. A kibírhatatlan szabad téri, fülledt forróság és a hozzá képest eltúlzott beltéri hűvösség váltakozása után vízbe vágytam. Az úszás számomra a legtökéletesebb relaxáció. Papucsot, fürdőnadrágot és lenge fürdőköpenyt kaptam magamra. A folyosón várakozó személyzettől megtudtam, hogy az uszoda a szálloda tetején van. Fellifteztem a tetőre. A liftajtóban egy udvarias alkalmazott várt és ellátott minden hiányzó felszerelésekkel. A toronyház tetejéről lenyűgöző körpanoráma nyílt az éjszaka is nyüzsgő távol-keleti nagyváros központjára. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy rajtam kívül senki nem volt a medencénél. Az engem fogadó személyzet is eltűnt mire kibámultam magam. Belecsobbantam a medencébe. A szélső sávban úszva éppen kiláttam a kivilágított, éjszaka is üzemelő, angol gyarmati hagyományokat idéző lóversenypályára. A víz kellemesen hűvös volt, amit ezen a tájon csak hűtőberendezéssel lehet biztosítani. a levegő hőmérséklete még éjszaka is magasabb volt, mint a medence vizéé. Róttam a hosszakat. Mikor végeztem kitűzött hosszakkal, kifeküdtem egy napozóágyra és néztem a fényárban úszó lóversenypályán folyamatosan mozgó lovakat. Azon tűnődtem, szeretném-e, ha minden nap lehetőségem lenne erre. Nem tudtam megnyugtatóan válaszolni a saját kérdésemre. Lefelé a szobáig újra mindenhol készséges alkalmazottak figyelték akaratomat. A könnyű, trópusi fürdőköpenyt, nagy nyári melegekben, ma is használom néha, mert azt magammal hoztam a szállodából távozáskor.

Mókuskerék (Eltévedés-10)

A létező piac jellegzetes tünete, hogy nem létező, vagy még fel sem keltett igényeket akar erőszakosan, kielégíteni. Ez a piaci sámánok és az extraprofit menedzserek műfaja. Őket gátlástalanságuk, és a következménynélküliségbe vetett hitük köti össze. Ön és társadalomismeretük destruktív, de a cél érdekében, együttműködnek. Nagyon gyakori a két szerep egybeesése. A sámán, akár messiásként is, eszméi gyakorlatba ültetésével akar kicsikarni maga számára előnyöket. Az extraprofit menedzser, sztárvállalkozó, spekulatív termékeivel akar elérni mindenki másnál magasabb profitot. Az ilyen eladókat nem zavarja, ha portékájukra a piacon nincs kereslet. Maguk teremtik meg. Jellemzőjük, hogy ők nem fogyasztják, amit kínálnak. Másra akarják ráerőltetni. A kínált bóvli változatos. Lehet hit, ideológia, életmód vagy egyszerű fetisizált hétköznapi termék. Egy közös bennük. Termelésük oka nem az igény, hanem a haszon. Az ilyen funkció valódi nélküli termékek hozzák létre a mókuskereket. Az ember a saját mókuskerekében, ahogy a mókus is, látszólag kényszer nélkül futja, sehová nem vivő köreit. A dolgot nehezíti, hogy nagyon vékony a mezsgye a lehetőség teremtés és az igényhazudás között. De ennek a határvonalnak léteznie kell, ettől lesz tudatos a fogyasztó. A fejlődéshez kellenek új lehetőségek, kellenek új dolgok, szolgáltatások. De a használatbavételnek értékrend alapú döntésen kell alapulnia és nem erőszakos, marketingnek álcázott, manipuláción. Az embernek meg kell tanulnia, mi szükséges és mi nem.

Piacgazdaság (Eltévedés-04)

Életemnek abban a szakaszában, amikor életkorban, képzettségben, jövedelemben a leginkább preferált fogyasztói célcsoporthoz tartoztam, határtalannak látszott a világ. Rendszeresen megtaláltak, és hitelt akartak nyújtani nekem a bankok. Munkaadóimnak, mivel már korábbi életszakaszomban felkészültem, nem kellett belém ruháznia. Tettem, amit elvártak tőlem, teljesítményben nem maradtam le nyugatabbra, gazdagabb országokban élő kollegáimtól, bírtam velük a tempót. Annak, hogy szívesen használtak, nem utolsó sorban az is oka volt, hogy olcsóbban megkaptak, mint őket. Ez akkoriban még nem zavart, mert korábbi életemnél lényegesen jobb feltételeket tudtam teremteni családomnak és magamnak is, és a munka újdonsága és a körülmények javulása eltakarta az alkalmazás valódi okát. Azt gondoltam, a piac el tudja rendezni a dolgokat. És azt is elhittem, hogy ezen a piacon nekem saját értékem van, ami megérdemelt, másoktól eltérő, különleges lehetőségeket biztosít nekem.

Minőségbiztosítás (Eltévedés-03)

A minőségbiztosítás egy haszon orientált világban valójában az tervezett elromlás garantálása. Alapigazság, hogy nem lehetnek örökéletűek a megalkotott dolgok, de ha már a kezdeti szándék is a végességet támogatja, gyorsan szeméttel telik meg a világ. A tömegtermelés alternatívái sokszínűek, és a végletek is jól látszanak. Az egyik irány a tökéletesen megtervezett eszköz, amit arra nagyszerűen lehet használni, amire létrehozói megalkották. A másik, a kevésbé tökéletes, csak a kapcsolatok biztosítására koncentrál, és a használója alakítja ki a végső funkcióját. A tömegvilágban elenyészik az egyének választási lehetősége. Az igény is készen kapható. Kedvenc táskarádióm sok éve szolgált engem. Amikor a kapcsolója elromlott, hosszas utánajárás után, egy kis műhelyben jelezték csak, hogy vállalják a reparálást. Az ütött-kopott, zsúfolt műhelyben rövid szemrevételezés után a szerelő közölte árajánlatát. Sokalltam, nem kértem a javítást. Kifelé menet az üzlet évek óta nem bolygatott kirakatában, napszítta eredeti dobozán állva felfedeztem rádióm egy példányát. Az ára jelentősen alacsonyabb volt, mint az elutasított javítási költség ajánlat. Visszamentem a boltba és megvettem. Már a harmadik példányt vettem használatba ebből a típusból. De az első kettőt sincs szívem kidobni, mert csak kis hibája van.

Minta ország (Keresés-20)

Mesteremet északi hazája formálta. Az ország nem nagy, de tengerben bővelkedik. Lakói belakták az elmúlt évszázadok alatt. Nincs egy tenyérnyi földje sem, amit az emberi kéz ne munkált volna meg. Ott a természetet ma már az ember gyámolítja. A korábban letarolt tájat a bűnbánó akarat teremti újra. Gondosan kimódoltan szeretnék újra érintetlenné tenni. Arrafelé nincs kerítés. A dolgok határát a kultúra húzza meg. Az emberek tudomásul veszik a közösségi költségeket, megfizetik a nagyon magas adót. Értik, hogy az önkormányzás csak akkor működik, ha részt vesznek benne. A köztulajdont sajátjuknak tekintik, de nem viszik haza. Az emberek ott sem angyalok, de nem is tekintik egymást ördögnek. Az idegen arrafelé, ha elfogadja a világos és tiszta helyi szabályokat, pozitív közönyre számíthat, ami a mai világban nem kisdolog.

Vátoz(tat)ás (Keresés-16)

A dolgok nem mentek jól, pedig a fennen hangoztatott cél a népboldogítás volt. Az emberek egy része apátiában, más része a kilátás hiányában erezte magát zsákutcában. A szavak és a tettek egyre kevésbé voltak köszönő viszonyban egymással. Csak mérhetetlen cinizmussal vagy megátalkodott vakhittel lehetett összeegyeztetni, harmóniában látni őket. Kerestük a módját a létező világ jobbításának. Ez a keresés nem csak a saját boldogulást célozta. Sokan azt hittük, hogy csak elromlott valami, csak meg kell javítani. Élt bennünk a közviszonyok megreformálásának, megjavításának igénye. De a megrekedt rendszer, bár szerettük volna akkoriban úgy gondolni, nem ezért változott meg, mert mi azt akartuk. A világ addigi erőviszonyai módosultak. Tőlünk függetlenül fordult velünk a világ.

Szabadság (Keresés-13)

Körülöttem évek óta, aki hangosan megszólalt, a szabadságról beszélt. A sajátjáról. Szinte mindig egyéni kiútra gondolva. Kivételezettségre, egyéni megoldásra vágyva. Én is saját megoldást, vagy legalább is megfelelő kezelést keresetem. Időnként menetrend szerint elkövetkező kétségbeeséseim alatt próbálok a többiektől elszigetelődve létezni. De valójában inkább a sokaságban feloldódni vágyok. Mint sokan mások, áhítom az engem szolgáló anyagi és szellemi javak társas, de legalább saját, egyéni biztonságát.

Vasfüggöny (Keresés-12)

Mikor tehettük külföldre utaztunk. Meg akartuk ismerni a világot. Minél akadályozottabb valaki mozgása, annál inkább vágyik rá. Voltak helyek, amiket égtájak szerint osztott ketté a történelemi sors. Volt keleti és volt nyugati, vagy éppen északi és déli részük. A kettévágott nagyváros keleti felében laktunk. Onnan mentünk át naponta a nyugati felébe. Vásárolni és nézelődni. A nyugatnémet boltban, ahol számítógépet vettünk, egy fekete bőrű, afrikai eladó szolgált ki, tört lengyelséggel. Séta közben a széles sugárút lámpa nélküli gyalogátkelőjénél félénken torpantunk meg. Pedig ahogy közeledtünk, a szokatlanul halk gépkocsik megálltak, sofőrjeik türelmesen megvárták, még átmentünk az úton. Amikor este visszatértünk keletre, első utunk a határ közeli nyilvános vécébe vezetett. Ott a vécéhasználat díja ötöde volt a nyugatinak, de a vécés néni katonás fegyelmet tartott. Élénk seprőlegyintésekkel tessékelt olyan pozícióba, amely szerinte a megfelelő férfi pisálási helyzet. És ezt minden betérő szó nélkül tűrte, mert ez is hozzátartozott az olcsó vizeléshez. Így éltünk akkor itt keleten.

Hiány (Keresés-11)

Amikor a saját házamat építettem szinte semmilyen építőanyagot nem lehetett kapni az akkor még állami boltokban. Ha véletlenül mégis volt valami, akkor eldugták és csak külön pénzért lehetett hozzájutni. Később már külön, maszek, saját haszonra dolgozó boltban árulták felárral. Mindez azért volt, mert a dolgoknak nem volt valódi ára. Az állam azt gondolta, helyettesítheti a piacot, egy olyan világban, ahol a pénz egyre nagyobb úr volt. Eleinte egyre bonyolultabb módon akarta szolgálni a közösségi érdeket kiküszöbölve az egyénit, majd mikor nem ment, még bonyolultabban eszközökkel akarta saját céljai szolgálatába állítani. De sehogyan nem ment. Az eredmény az lett, hogy egyre nagyobb mennyiségben termelte a hiányt. Megszületett a hiány bővített újratermelése. A szükségletek elszakadtak a lehetőségektől. Az állami szinten keletkező lukakat külföldi kölcsönökkel tömték be.

Népképviselet (Keresés-09)

Nem sokkal katonai szolgálatom után helyhatósági szavazásra készülődött az ország. Abban az időben az emberek nem választottak, hanem csak szavaztak, mert általában csak egy jelölt volt. Először történt, hogy a hatalom, fejleszteni kívánva a demokráciát, már kötelezően, legalább két jelölt állítását írta elő a képviselői helyért. Lakóhelyemen rábeszéltek engem, hogy legyek második jelölt. Vállaltam, mert arra gondoltam, úgysem engem választanak, hiszen évekig nem voltam otthon, és a másik jelölt egy közismert hölgy volt. Nem jól mértem fel hazám női egyenjogúsággal kapcsolatos állapotát. A választáson kiderült, hogy ahol nő-férfi jelölés volt, mindenhol az erősebb nem győzött. Így én is nyertem, látszólag esélytelenül. Helyi képviselő lettem. A képviseletet társadalmi munkában, díjazás nélkül végeztem. A megválasztás módja ellenére megtiszteltetésnek vettem a megbízatást és igyekeztem, amennyire tudtam, jól csinálni. Nem volt hálás feladat, csak nagyon tanulságos. Ha addig voltak is, azóta nincsenek illúzióim az emberek demokráciához való viszonyával kapcsolatban. Nem csodálkozok, hogy felénk nem működőképes a demokrácia.

Figura (Keresés-05)

Első főnököm a kor embere volt. Sokáig nem értettem, miért ő a főnök, látszólag semmi nem adott okot arra, hogy ő legyen. Mérnökként jógázott és síelt. Sokszor beszélt hobbijairól. A szakmájáról kevesebbet, mert ahhoz nem nagyon értett. Semmit nem tudtam tanulni tőle. Szabadidős tevékenységei gyakorlása közben soha sem láttam. Azt csak tőle hallottam , hogy ő a legjobb jógázó a síelők között. És azt is, hogy ő a legjobb síelő a jógások között. Hamar megtanultam, hogy ahhoz hogy valaki vezető legyen nem feltétel a hozzáértés. Annyi más dolog számított, a politika, a származás, de azért leginkább a személyes kapcsolatok. Róla azt beszélték, hogy az apja fontos vezető, és azt is, hogy befolyásos barátai vannak. Az évek alatt, amíg a beosztottja voltam, az nem derült ki, valójában mihez ért, csak azt sikerült bemutatnia, hogyan nem érdemes embereket vezetni.

Életkilátások (Belátás-16)

Mikorra valamennyire otthon éreztem magam az idegenbeli létben, éppen vége lett. Felnőtt lettem, várt rám a munka. A tudomány, a technológia és a művészet helyére került bennem, és saját lehetőségeimet is reálisabban kezdtem látni. Nem voltak már illúzióim, de nem is éreztem magam elveszettnek, és helyzetemet sem értékeltem kilátástalannak. Láttam a helyem a világban. Ugyanez a rendezettség nem volt elmondható a nőkkel való kapcsolatomban. Nem volt bajom velük, de nem tudtam mit akarok, azt még kevésbé, mit akarhatok tőlük. De erre és minden másra is még előttem állt az Élet.

Csalódás (Belátás-15.)

A szerelmem otthon, a kutyájával, én idegenben, ez olyan képlet, ami sokféle értelmezésnek és gyakorlatnak lehetőséget biztosít. A távolság egyrészt megszépíti, másrészt próbára teszi a kapcsolatokat, különösen a testieket. Az egyik olvasat az, hogy messziről szeretni valakit sokkal könnyebb. mint közelről. A másikról való ábrándozásban könnyen elfedhetők a személyközi valóság mindennapi tényei. Másfelől közelítve azonban, a megfelelő intenzitású közvetlen, közös, testi élmények hiánya megállíthatatlanul erodálja a kapcsolatot. Nem téved, aki azt állítja, hogy távszerelem csak a magánytűrő egyének kapcsolatformája lehet. A távolban magányoldásra használt társaságbeli személyes érintkezés feltétlenül jobban hat, mint a közvetítő eszközön elérhető személytelen. A fizikai érintkezés, ami orrunkra, legmegzabolázatlanabb érzékszervünkre is hat, lényegesebb, mint gondoljuk. A másik illata, szaga sokkal mélyebben megül bennünk, mint a többi benyomásunk. A testek kémiája, felismeretlenül és kitárgyalatlanul is működik. Ahogy teltek a külföldön töltött évek, fokozatosan gyengültek a hazakötő és hazaváró érzelmi szálak. A távolság megmagyarázhatóvá tette, legalább magamnak, a testi és lelki szerelem elválasztását, és egyúttal erodálni kezdte magát a fogalmat is. A szerelem, már korábban is sejtett lehetetlensége először akkoriban kezdett megnyilvánulni számomra. Addig öntudatlanul hittem szentségében, vagy legalábbis nem kérdőjeleztem meg azt. Amikor első szerelmem, nem sokkal diplomám megszerzése előtt jelezte, hogy nem velem képzeli el a jövőjét, már fel voltam készülve erre a hírre. Ez azonban egyáltalán nem azt jelentette, hogy amikor hazatérésemkor visszavonhatatlanul bekövetkezett, fel is tudtam dolgozni. Azóta tudom, hogy akkor ébredt fel bennem először az igény a szerelem, a baszás és a kapcsolódó társadalmi intézmények fogalmának, életben betöltött helyének újraértelmezésére. Azóta nem tudom felhőtlen természetességgel használni a korábban gondolkodás nélkül elfogadott fogalmakat. Olyanokat sem, mint barátság, szeretet, család, házasság, szülői kötelesség. Azóta munkál bennem, egyre fokozódó tudatossággal, az elemi biológiai és társadalmi viszonyaink újraértelmezésének, a valóságot jobban tükröző megnevezésének igénye. Nem a két különnemű ember egymásra találásában megnyilvánuló, csak együtt lehetséges életkiteljesítés és önreprodukáló jövőteremtés lehetősége és szükségszerűsége kérdőjeleződött meg bennem, hanem ennek módja és társadalmi intézményeinek megfelelősége. Kétségem akkor még csak a konzervatív hitelvek tagadásaként jelentkezett, személyes életemre való hatását még nem ismertem fel.

Alkalmazkodás (Belátás-12)

Az alkalmazkodás, amit meg kellett tanulnom, nem fiatalkori gyakorlat. Az ifjúság olyan állapot, amikor a világhoz nem alkalmazkodni akarunk, hanem meg akarjuk változtatni azt. Így voltam ezzel én is. De amikor felismertem a megváltoztathatatlan másságot, nem maradt más választásom, mint elszeparálni tőle saját életemet. Amikor ez úgy-ahogy sikerült, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem csak egy világ létezik, hanem számtalan párhuzamos lehetséges. Akár olyanok is, amelyek nem találkoznak. A kezdeti indulataim lenyugvásával párhuzamosan nőtt meg bennem az érdeklődés a környezetem iránt. Ha már hatni nem tudtam rá, legalább meg akartam ismerni az engem körülvevő országot. Bár külföldiek számára nem volt szabad a mozgás  engedély nélkül kezdtem beutazni. Környezetem addig frusztráló közönyössége és eredendő pongyolasága lehetővé tette, hogy akadálytalanul járjak-keljek. Valószínűleg hozzájárult ehhez a lehetőséghez az is, hogy kiderült, nem voltam veszélyes, nem voltak rejtett szándékaim. A harc helyett alkalmazkodtam, de ez sem szégyennel, sem büszkeséggel nem töltött el. Az első látásra uniformizált világ felszíne alatt az emberek és kultúrák színes változatosságát találtam. Olyan világok nyíltak meg, amelyekre nem számítottam. Bár akkor ez nem tudatosult bennem, később egyáltalán nem lepett meg, hogy milyen gyorsan esett szét darabokra az akkor öröknek tűnő megváltoztathatatlan egész. Nem megbízható megtartó erő a kényszerű alkalmazkodás.

Kirakat (Belátás-07)

A közösséginek mondott társadalom fővárosában töltött éveim alatt egyszer sem kaptam a közértben megfelelő minőségű húst. A pultban nem volt hús, csak néha egy-egy disznódarab és sápadt csirke. Csak a piacon, a bolti ár többszöröséért lehetett megfelelő minőségűt kapni. Mégsem fordult elő, hogy vendégségben járva ne került volna az asztalra valamiféle hús. Ha belegondolok, kevés olyan helyi étel van, amiben nincs hús. Azoknak a leveseknek és fasírtoknak ízét ma is keresem. Aki a felületet nézte, csak az üres polcokat látta. Azóta nem hiszek a kirakatoknak.

Nagymama - lány - anya (Belátás-05)

Már túl voltam a bezárkózáson, amit otthon maradt szerelmem hiánya okozott. Az egyetemi előadásokra jártunk együtt Nem azonnal vettem észre, hogy kinézett magának. Ő nagyon helyes lány volt. Drágán, választékosan és ízlésesen öltözködött, ami nem volt mindennapos arrafelé. Ha nagyon ki akart tenni magáért, hazája átlagpolgára havi fizetésének többszörösét viselte magán. Szorgalmas volt és kitartó. Arrafelé nem tartózkodóak a lányok. Sokadik meghívására látogattam meg Őt otthonában. Az egyetemhez közeli katonai lakótelepen élt, egy huszadik század elején épült, az ottani viszonyok szerint elegáns lakásban. Nagyterületű, barokkosan sokzegzugos, zsúfolt és eklektikus, de ízléssel összeszedett berendezéssel. A ház és a belseje is nagyon elütött a kopott igénytelen és elhanyagolt környezetétől. Hárman laktak együtt. Anyai nagymamája, az anyja és Ő. A mama könyvtárosként dolgozott egy irodalomtudományi szakkönyvtárban. Csupa ideg elkényeztetett és láthatóan kielégítetlen nő volt. A nagymama viszont, bár soha életében nem dolgozott, életvidám öreg hölgynek mutatkozott. Tizenhét évesen lett hadnagyfeleség, aztán hosszú házasélet után tábornok özvegy. Maga volt az élő történelem, mégis ő volt a legfiatalabb szellemű a családban. Nagyon kedveltem őt. Tulajdonképpen azért jártam az unokájával, mert a vele való beszélgetés és a friss meleg süteménye vonzott. Ha ő nem lett volna nem sokáig tartott volna a kapcsolatunk.

Társadalomideál (Kibomlás-12)

Akkoriban olyan társadalmat ígértek, amiben az egyének életminősége nem függ attól, hogy a mije van már. Csak attól függ, hogyan teljesít. Tetszett ez az ígéret. Lehetőségeket ígértek, amelyekért csak a munkámmal tartozok, függetlenül attól ki volt az apám, anyám, milyen a nemzetiségem, hogy vidéki vagyok, vagy fővárosi. Azt mondták, nem hátrány szegénynek születni. Egy darabig úgy is nézett ki. Hozzátették azt is, ha most rögtön nem is, de hamarosan mindenkinek jut mindenből elég. Addig ki kell bírni a rosszabb körülményeket. Addig pozitív megkülönböztetéssel támogatni kell az elmaradtakat. Én ezt teljesen komolyan vettem. Egyszer és mindenkorra belém vésődött, hogy egyenlő vagyok mindenkivel. Az sem ingatott meg ebben a hitemben, hogy azért láttam, hogy voltak nálam egyenlőbbek. Elfogadtam az elvet, hogy az igényemet egyensúlyban kell tartanom a lehetőségekkel. Azt is, hogy amit teszek, nem csak magamért teszem. Az általam létrehozott javakból másnak is jár. Mint ahogy a mások által termeltből nekem is. Elfogadtam, hogy vannak kötelességeim a társadalommal szemben. Le akartam győzni a természetet, hogy az embert szolgálja. Tudtam, hogy csak rész vagyok az egészben. És bíztam abban, hogy ha igyekszem, az egésznek gondja lesz rám.

Nő-barát (Kibomlás-08)

Bár vonzottak a lányok és korai tapasztalatom is volt velük, nem álltak annyira a gondolkodásom középpontjában, mint sok kortársamnak. Ezt a tényt én nem akarom értékelni, egyszerűen így volt. Lány barátom addig nem volt, mert minden ilyen kapcsolatot valahogy eltérített az öntudatlan nemiség. Pedig én soha nem gondoltam, hogy nem lehet igazi barátság lány és fiú, nő és férfi között. Ma sem gondolom, még akkor sem, ha a saját életemben is kevés példa volt rá. Az egyetlen esetről is, amit egyértelmű kivételnek gondoltam, évekkel később sokan állították, hogy az részemről volt csak barátság. Csak a másik érzelmével szembeni vakságom miatt maradt el kapcsolatunkból a testiség. A dolognak nem volt és már nincs is ellenpróbája. Nem volt erősségem mások érzelmi mélységeinek felfedezése. Utólag jól láthatóan sok ígéretes kapcsolatom bánja érzéketlenségemet. Ő egy évvel idősebb volt nálam. Szikrázóan intelligens, okos és művelt lány volt. Az édesanyja egyedül nevelte. Nagyszülei kényszermunkatáborban pusztultak el. Az iskolai ifjúsági mozgalomban ismerkedtünk meg. Ő volt az első lány, akit okosabbnak gondoltam magamnál. Ez nagyon imponált nekem. Mindenről lehetett vele beszélgetni. Visszatekintve szép volt, hatalmas barna szemekkel és éretten dús testtel. De ezt akkor barátként, nem nagyon figyeltem.  Lakásuk igazi polgári lakás, családjuk igazi polgári család volt. Náluk, a hatalmas könyvespolcokon sorakozó régi könyveket lapozgatva merült fel bennem először, hogy a polgár szó valami mást is jelent, mint cselédtartót. Más volt, mint a többi lány. Sokkal felnőttebb és érettebb. A világ és az emberiség legkomolyabb problémáiról beszélgettünk. És a létezés örök kérdéseiről, az élet értelméről filozofáltunk. A halálról először vele beszélgettem hosszasan. Azért közös időnk nagy részét a mozgalmi rendezvények tervezésével, szervezésével és lebonyolításával töltöttük. Ebbe sok minden belefért, az iskolai táncos bulik, az akkor szokásos utcai felvonulások, opera és színházlátogatások és építőtáborok szervezése is. Jó volt vele. Tágabb lett tőle a világom és az övé is tőlem. Hogy ebben mennyi szerepe volt nőségének nem tudom. Azt hiszem, hogy sokat vesztettem, hogy nem fedeztem fel benne az ember mellett a nőt is. Ennek az is oka volt, hogy akkoriban a tudatosságot többre becsültem, mint az érzelmeket. Arra törekedtem, hogy az eszem legyen a meghatározó. Talán jobb lett volna, ha ez nem sikerült volna.

Polgár (Kibomlás-07)

Kora gyerekkorom óta kísér a polgárság fogalma. A második világháborút követő változások előtt anyám cselédlány volt, nővére, nagynéném pedig házvezetőnő. Sokáig csak annyit értettem a dologból, hogy polgár az, akinek bentlakó háztartási alkalmazottra is futja. Az arisztokráciával én csak a történelemkönyvekben találkoztam. Azt hogy cselédnek lenni nem lehetett jó dolog, sejtettem, pedig sem anyám, sem nagynéném nem beszélt gyűlölettel gazdáiról. Sőt nagynéném élete végéig együtt lakott egykori alkalmazóival, és amikor a volt nagyságos asszony rászorult, önként ápolta, pedig akkorra már az új rendszer jóvoltából vezetőként dolgozott. Szóval a polgár számomra olyan valaki volt, aki cselédet tartott. És cselédet tartani nem szép dolog, gondoltam én és megerősített ebben a kor is, amiben felnőttem. A polgárság és cselédség öntudatlan összekapcsolását csak erősítette bennem, hogy a fővárosban a nagyobb lakásban lakó, tehetősebb gimnáziumi osztálytársamnak a volt cselédszoba lett a gyerekszobája. Igaz akkoriban már nekem is volt külön szobám. Előbb lett, mint fürdőszobánk, amit csak a gyerekkori albérletünk lebontásakor kapott állami bérlakásban élvezhettem először, az angol vécé kényelmével együtt, tizenhat éves koromban. Szóval a polgár nekem sokáig cselédtartó gyanús múltbeli figura volt angol vécével.

Tudomány (Kibomlás-04)

Amikor közeledett a valódi pályaválasztás ideje, megmozdultak bennem az ősök is. Nem csak apám eredeti foglalkozása volt ács, hanem apai nagyapám és az ő ismert felmenői is ezt az ősi mesterséget űzték. Háborús sérüléseibe korán meghalt anyai nagyapám, parasztok gyermekeként vasutas lett. Szüleim, a kornak megfelelni akarva, a tanulástól remélték sorsom javulását. Nem véletlen, hogy mérnöki pálya képe rajzolódott ki a horizontomon, dacára korábban is megvolt és a gimnáziumban, a kulturális élmények hatására erősödő humán érdeklődésemnek. A mérnök a természet, a világ átalakításának élharcosa volt számomra. Akkoriban még én is le akartam győzni a természetet. Csak mostanában értettem meg, hogy bennem soha nem szakadt szét a világ humánra és reálra. Mára ismét felfedeztem magamban az újraébredő reneszánsz embert. Azt is tudom már, hogy csak egy valóság van, amit meg kell érteni, és ami még fontosabb, amiben élni kell tudni. De nagyon előreszaladtam. Akkor én még a legkomolyabb dolognak a természettudományt tartottam. Fűtött a szegénységből is adódó hit az anyagi gazdagodást ígérő extenzív fejlődésben. Azt gondoltam, hogy ha boldogulni akarok, akkor mindenekelőtt a világon kell változtatnom, attól változik majd az ember is.

Igazságkeresés (Kibomlás-03)

A hatalom ifjúkoromban is folyamatos hivatkozott egy igazságosabb világra, mint célra. Kinőve a gyerekkorból fokozottabban figyeltem ezeket a jelzéseket. Tetszettek az elvek. Azok jórészt ma is vállalhatók. A mindennapi gyakorlatban a szép elvek kevéssé érvényesültek, de legalább a környezet kiszámítható volt. A kompromisszumok, a nem belegondolóknak és azoknak, akik elfogadták szükségességüket, beláthatóak és vállalhatóak voltak. Kevés másképp gondolkodó érzett csak tettekben is megnyilvánuló ellenszenvet a fennálló viszonyokkal szemben. De többségükben ők sem jutottak sokkal messzebbre az általános hiányérzet kicsit mélyebb tudatosításánál. A szabadság határa akkoriban a felismert szükségszerűség volt. Nem a szárnyalás jellemezte a mindennapokat. Bár a baromfi is a levegőégbe vágyik, elég neki, ha érezhetően nagyobb lesz az udvar, ahol kapirgálhat. Örül, ha napról napra biztosan jut a kiszórt kukoricából. Az egeket ostromló sasok, mint általában, akkoriban is csak az álmokban szálldostak. Ott csodáltuk szépségüket. Kortársaimmal hamar megtanultuk megkülönböztetni az álmot a valóságtól. Az igazságot nem a vágyak világában kerestük, hanem a mindennapjainkban. Ahol, ha nyomokban is, de néha meg is találtuk. Jutott munka, könyv, színház és tudás annak, aki eléggé akarta. És a baszásban sem gátolt senki, ha éppen azt akartuk.

Lány - nagymama - anya (Kezdés-15)

A helyzet, három nő: lány, anya, nagymama együtt életem során többször ismétlődött. A nők férj, férfi nélkül éltek, de azok jelenlévő emlékeivel. A nőgenerációk között a megváltozó női szerepekből adódó konfliktusok tenyésznek. Belecsöppenve kész misztériumjáték volt. Ennek megtapasztalása folyamatosan átalakulásra késztette az én férfiségemet is. Úgy tűnik életfeladatnak kaptam a sorstól a nőség evolúciója megértését. A nőség erjedés tanulmányozása bennem is egyfajta férfiség erjedést szül. És azt az egyre erősödő érzetet, hogy alapvető emberi mivoltunk nemektől független. A nemek feletti dimenziók hordozzák az Emberséget. Csodálkozva veszem tudomásul a pszichológia állítását: egyszerre él bennem a férfi és a nő. Sok konfliktusom okozója ez a dualitás. Mégsem gondolom, hogy változtatnom kellene hozzáállásomon. Az ember nemekre szétszakítottsága elleni küzdelem nem csak a külvilágban, hanem bennem is dúl. Bár a világban a nemek harcának tűnik, a küzdelem az újra egész Emberré egyesüléséért folyik. Az életemben meghatározó férfiak sorsa is erősítette vágyam erre az egyesítésre. Magam és kapcsolataim építésében, alakításában makacsul lebeg előttem ez a cél. Vágyom a nemek fenntartható békés egymás mellett élésére. De a háború még folyik. A nem kívánt, de nem csillapodó küzdelemben siker és kudarc egyformán kísér. Messze még a leszerelés, a nemi béke.

Intelmek (Kezdés-11)

Apám egyik kedvenc mondása egy kérdéssel kezdődött. Tudod-e hogyan lehet legjobban védekezni a lopás ellen? A nemleges válaszra, amit ilyenkor elvárt, függetlenül attól, a beszélgetőtársa ismerte-e már ezt a szövegét, azt mondta, úgy, hogy nincs semmid. Akkoriban, amikor bölcseletet többször is meghallgattam, még nem találtam benne semmit. Egyrészt, mert tényleg nem nagyon volt semmink, amit ellophattak volna tőlünk, és ezt nagyon nem szerettem. Másrészt, nem ismertem még a keleti filozófiát, ami mélyebb hátteret adhatott volna a kérdésnek. Inkább haragudtam apámra, hogy miért nem azon spekulált, hogy több legyen nekünk, az ilyen szöveg helyett. Nyaranta, jobb híján, a távoli munkahelyén nyaraltam. Elmentem vele az éppen aktuális építkezésre, ahol dolgozott. Építésvezetőként külön szobája volt. Én is elfértem ott. Napközben vele voltam az építkezésen. Este meg a kocsmában és a szálláson. Volt úgy, hogy dolgoztam is. Ezt hívták akkoriban nyári diákmunkának. Pénzt is kaptam a segédmunkáért, amit végeztem. Kőművesek után takarítottam. Az országban akkoriban azt mondták, hogy a dolgozók vannak hatalmon. Ezt én sem a kisvárosban, ahol éltünk, sem az építkezéseken ahol a nyarat töltöttem, nem éreztem. Pedig gyakran emlegették. A szülőhelyemen a maszek sírköves volt az általam ismert leggazdagabb ember. Neki, a párttitkárnak, meg a tanácselnöknek volt kocsija. Apám munkahelyén egyszer sem láttam, hogy a munkások beleszóltak volna a dolgokba. Eszükbe sem jutott. Várták, hogy apám, a pallér, megmondja nekik, mit csináljanak. Ács dinasztiából származott. Ő maga is ácsból lett építésvezető. Ezt az új rendszernek köszönhetem, mondogatta, az iskolázott be. Nem keresett többet, mint a legjobb kőművesei. De ezt ő nem igazán fájlalta. Apámnak kevésbé hiányzott a pénz, mint anyámnak. Fontos, hogy te tudsz rendesen tanulni az iskolában, és az lehetsz, ami csak akarsz. Ahhoz, hogy te többre vigyed, nem kell pénz, csak a te tehetséged. Mondogatta nekem. Megbékélt a fennálló rendel és magáénak is gondolta. Persze az nem az ő problémája volt a távoli munkahelyén, ahol gyarapodott az ország, hogy nekünk otthon a hónap végén már nem jutott hús a főzelékre. Az anyám gondja volt. Ő nem nagyon élvezte az életet. Nem tudta hogyan kell.

Viszonyok (Kezdés-02)

Mióta eszemet tudom, mindig azt szerettem volna, hogy ne legyek kiszolgáltatott. Legbelül magamban érzem a történelmileg felhalmozott függést. A mindenkori körülmények kényszerének súlyát. Mint minden magához őszinte ember én is szabad szeretnék lenni. Mert igazából sohasem voltam és ma sem vagyok az. Már tudom, a tiszta szabadság csak teljes magányban lehetséges. Mert a kiszolgáltatottság emberek közötti viszony. Csak valakinek lehetünk kiszolgáltatva. Társadalomban élünk. Így mások kiszolgáltatottsága bennünket is alávetetté tesz. Az ember nem ura és nem is alávetettje természetnek, hanem része. A nem szellemi világ semleges közömbösségére biztosan lehet számítani. Az emberek reakciói azonban szándékfüggőek. Ők soha sem közömbösnek. Nem mindegy azonban, milyen arányban vannak azok, akiknek a jóindulatára lehet számítani.

Létezésmód (Belefogás-05)

Létezésemhez, a mindennapokban, különféle dolgok kellenek. Én ezeket a dolgokat saját tevékenységemmel kívánom létrehozni. Mert ez a létfeladatom, mert a csinálás, az élet maga. A tőkéből éléssel, mint általános lehetőséggel nem számol. Majd kiderül miért. Két mód van, a szükséges dolgok biztosítására. Vagy magam, magamnak hozom létre, vagy mások bevonásával teszem. Mások hozzájárulása soha sincs ellenszolgáltatás igény nélkül. A dolgok létrehozásához eszközöket használok. Ezek a szerszámok. Az orvosi ellátás, az atomerőmű és a kalapács egyaránt szerszám. Nem közvetlenül van rájuk szükségem, az általam közvetlenül használt dolgok előállításához kellenek. A szerszámokat is én hozom létre, a megélhetés biztosítása után, fennmaradó időmben. Ha más embereknek nincs igénye a létrehozott többlet dolgokra, előállításuknak nincs értelme. Az értéket a dolgok igény kielégítő képesség adja. Nem a létrehozott dolog kelti az igényt. Amikor másnak állítok elő dolgokat, termelek. Ha termelek, munkát végzek. Erre azért kényszerülök, mert igényeim jó része nem azonnal és nem közvetlenül kielégíthető. Vannak dolgok, amire máshol és vannak, amire máskor van szükségem, mint amikor létrehozom. De a termelés valódi oka végül is, valaki más igénye az általam létrehozott dolgok iránt. A fel nem használt dolgok előállítása felesleges. A hozzájuk igénybe természeti erőforrások vétele pazarlás. Munkára, akkor kényszerülök, ha olyan dologra van szükségem, amit magam nem tudok előállítani. Ha valamire nincs szükségem, azért nem is akarok megdolgozni. Megpróbálom megérteni és ellenőrizni a szükségleteimet. Csak így szabadulhatok a felesleges munkától. Szükségleteim jórészét biológiai lényem határozza meg. Ez a természettel való kapcsolatom tartalma. De ez sem csak az ön és faj létfenntartás. A napi rendes étkezés, lakás, közlekedés, kommunikáció alapszükségleteim. Ezek ugyanakkor örömforrásaim is. Csinálásuk módja kultúrám alapja. Szellemi igényeim is jórészt anyagi alapúak. Társadalmi közlekedésemhez is eszközök kellenek. De ez már a nem anyagi dolgok, a spiritualitás világa is. Olyan világ, ahol az egyensúly is szellemi. Az agyunkban képződik. Nem csak természeti lény vagyok. A nem fajfenntartó célú jó baszás, példa a csak rajtam és partneremen múló testi-szellem igényre. Csak akkor érezhetem magamat biztonságban, ha nem szenvedek szükséget. De úgy szeretném kielégíteni igényeimet, hogy közben ne tegyem tönkre sem a természetet, sem a társadalmat, a többieket. És magamat sem. A biztonságot nyújtó létegyensúly csak bennem jöhet létre. Én vagyok a végső használó. Csak én lehetek a termelés célja. Nálam dől el, mi az, ami kell. Az igényeim jellege és kielégítésük mikéntje az erkölcs birodalma. És megjelenik esztétika is, legalább, mint mérték. Én nem munkát akarok, hanem értékrendszeremnek megfelelő részt a világ lehetőségeiből

Szómagyarázat (Belefogás-04)

Vegyük a lehető legbanálisabb értelmezést. Ha a két fél közös akaratából a pina bekebelezi a férfi szervet, vagy a fasz a nőbe hatolva munkál, az baszás. Amikor ezt a szót leírom, a szövegszerkesztő program azonnal aláhúzza, mint durva, obszcén, bántó kifejezést. Pedig a dolog, amit a szó jelent, meglehetősen foglalkoztatja az embereket. Nőket és férfiakat egyaránt. Én sem vagyok kivétel. A fogalom megnevezésére több tucat szó, kifejezés létezik. Jelezve fontosságát. A sok változat a tartalmat különböző módon közelíti meg. Szépelgőn, szellemesen, orvosilag, tudományosan, jópofásodón át egészen vagy éppen durváig. Nézzük: ágyba bújás, ágytorna, alávágás, babakészítés, bagzás, barlangászás, baszcsizás, baszélgetés, belövés, beporzás, betámasztás, bibizés, bírkózás, blokkolás, bökés,búbolás, bubulás, bubuzás, büffentés, bullantás, bumbucálás, cidázás, csapatás, csárázás, cseszés, csürés, cuccolás, dömöckölés, döngetés, dugás, dugattyúzás, digi-dugi, dugi-huzi, dugmálás, egymás megismerés, együtt hálás, együtt éjszakázás, elmerülés a testi gyönyörökben, élvezés, etyekölés, etyepetye, fajfenntartás, fajtalankodás, fakkolás, fékelés, felcsinálás, felpróbálás, fialtatás, flörtölés, fúrás, fűrészelés, gépelés, gerincre vágás, gusztustalankodás, gyakás, gyerekcsinálás, gyerekgyártás, gyönyörkapu nyitogatás, gyuszatolás, hágás, hancúrozás, házasélet élés, hegesztés,hempergés,hetyegés, hókamóka,huncutkodás huzi-voni, ipar nyomás,izélés, kaffantás,kamatyolás,kapcsolat mélyítés, kavarás, kefélés, kéménykotrás, kettyintés, keverés,kölyköztetés, kopaszhancúr, közösülés, kufircolás, kuffantás, kupakolás, kúrás, kurjantás, külön biológia óra, lefektetés, lepedő akrobatika, lepedő gyűrés, lökés, lukon vágás, lyukasztás, matekolás, megcuccolás, megdolgozás, megfarkalás, megfütykölés, meghúzás, meglovagolás, megpakolás, megszexuálás, megtermékenyítés, mélységében megismerés, mórázás, mozgalmi munka az alapszervében, nehéz altesti munka, nemi élet élés, nemi közösségre lépés, nemileg egyesülés, nemileg érintkezés, nemzés, népesedés, numerázás, nyársra húzás, nyomás, összefekvés, osztódtatás, pajzánkodás, papás-mamás játszás, partiba dobás/vágás, párzás, pásztorórázás, picsipacsizás, pitykézés, préselés, prütykölés, rakás, reszelés, rosszalkodás, rugóra húzás, settyintés, subázás, sublintás, sunázás, svéd torna, szaporítás, szerelmeskedés, szeretkezés, szexelés, szexuálás, szobára menés, szötyögetés, szúrás, teherbe/ejtés /esés, tekerés, telerakás, testnedv csere, témázgatás, töcskölés, tolás, töltés, tömés, toszás, trüffentés, trüsizés, ungabungázás, utód generálás, utódgyártás, varrás, vásznon mit tudás megnézés, vétkezés a hatodik parancsolat ellen. Gondos gyűjtőmunkám ellenére, sem teljes a leltár. Lehetne folytatni. Gazdag a nyelv. Én szeretem a baszásszót. Vállalom. Ez az a szó, egyenesen, csak azt jelenti, amiről szó van. És semmi mást. A baszás, még ha seggbe irányul is, jelentésében egy szemernyit sem szalonképtelenebb, mint a munka. Sőt! Nem fogom kerülni hát ezt a szót.

Miért (Helyzet-04)

Státuszukban magukat erősnek érző középosztálybeliek, mint amilyen én is akartam lenni valaha, nehezen tolerálják az övéktől eltérő értékrendet és életmódot. Nem létezik számukra másik világ. Egyes filozófusok egyoldalú viszonyra utaltak a lét és a tudat kapcsolatában. Nagyon úgy tűnik, hogy igazuk van. Nincsenek illúzióim. De vágyaim vannak. Az én koromban, már csak magamtól várhatok segítséget. Már nem vagyok fő célközönsége a fogyasztásnak sem. Nekem kell másképpen élnem, mint eddig. A középosztály centrikus, növekedés központú világ nem tartható fent. Ez ma már világos. A megoldást akár a következő generációkra, gyerekeimre, is hagyhatnám. De azt hogyan leszek én, még nem közeli halálomig, korántsem mindegy. Kerülöm az önreflexió nélküliséget, az empátiamentességet, a kapásközpontúságot, a spiritualitáshiányt. Nem fogadom el az értékbizonytalanságot leplező, "mert megérdemlem", szemléletet. Nem szétverni, hanem újfajta egyetemesebb létezésben feloldani szeretném a középosztályt. Egy akarok lenni a sok közül. Nem egyedül, de nem is másért létezni. A magam módján keresem az alternatív szépségét. A kényszerűen középosztályiságba ragadtaktól türelmet és toleranciát kérek, ígérem, ha csak ez a bűnük, ezt ők is megkapják tőlem.

Fogalmak (Helyzet-02)

Nézzük az elrettentő, holisztikus totalitást. Ami jól van, az még nem bomlott fel. Az még teljes, egész. A baszás, látszólag, az egyik legegyszerűbb dolog az életben. Hiszen, minden kétnemű élőlény képes rá, szaporodási céllal. De ha az ember esetében, amint a szaporodási céltól eltekintünk világos lesz, hogy nem olyan egyszerű a dolog. A mindennapi emberi interakciónak egy meghatározó formájával állunk szemben. A látszat ellenére, annak is legbonyolultabb formájával, a nemek közötti viszonnyal. Nem nehéz belátni, hogy ez az élet egyik fő mozgatója. Művelése maga az életigenlés. A másik mozgató, létfenntartó, környezetalakító tevékenység, a munka. Annak elemi szintje, a létfenntartás biológiai feltétele. De bonyolultabb formái, a mai fejlett társadalmakban már bonyolult emberi viszonylatok. A tovább komplikálja dolgot, hogy a természet is érintett. Az én fejemben a levést meghatározó legfontosabb praxisok a szaporodáskényszertől megszabadított baszás, és a nem csak közvetlen létezésért folytatott, teremtő, élményszerző, fenntartó munka. Mindkét fogalom elválik állati lényegétől. Gyakorlásuk termeli a szellem energiáját. Ez az energia a létezésből jön létre, de el is emelkedik attól. Anyagtalanodva válik szellemmé. A létezés örök folyamat, ami egyúttal a szellem élettere is. A szellemben folyamatosan keletkeznek az anyag feletti dimenziók, amelyek nem idegenednek el a létezéstől, hanem éppen ellenkezőleg visszahatnak rá. Ezek a felső dimenziók tágítják ki a lét terét. Mozgatják a Mindent. Olyan szférákat hozva létre, amelyek már nem függnek az eredetüket adó anyagtól. Ilyen értelemben a szellem elkülönül forrásától az anyagtól. Van viszonyuk, de az alapvetően nem determinált. Az anyag működése folyamatosan termeli a szellemet. Ez a működés evolúciós. A szellem pedig folyamatosan használja és inspirálja az anyagot. Az, hogy teremti-e, nézőpont kérdése. Kedves olvasó, ha idáig jutottál és mindezt nem érted, ne nyugtalankodj, ez természetes. Ha elolvasod a továbbiakat, lehet, hogy ez már nem is fog zavarni. Már csak ezért is folytasd.