Íróportré

(Kitekintés-05)

Ez a szöveg egy túlméretezett szőttes. Tettek és szándékok fonalaival szövődik össze benne múlt, jelen és jövő, látszólag parttalanul áradva. Az íróról lesz szó, vagy pontosabban fogalmazva a jobb megnevezés híján magát írónak nevező személyről, aki a bekezdéseket lejegyezte, szavakból mondatokat, azokból szövegeket alkotott. Már nem fiatal, de teste még rendeltetésszerűen szolgálja. Egy mázsás, magas, barna, enyhén kopaszodó, őszülő hajú és szakállú. Nem tulajdonít különösebb jelentőséget a testedzésnek, de tisztában van vele, hogy a tevékeny lélek és szellem működtetéséhez, ami ambíciója, strapabíró testre van szüksége. Próbál egészségesen élni, de ez nem jelent nála szélsőséges fittség mániát. Ebben a vonatkozásban fő ideája a reális természetesség. Azt vallja, hogy a mindennapi tevékenységekkel kell biztosítani a szükséges fizikai aktivitást. Nem kerüli, hanem keresi a fizikai munkát. Olyan szinten építi be az életbe, ami kiváltja a mesterséges testedzést, és lehetőséget ad helyi hagyományokra építő táplálkozásnak. A tény, hogy soványnak nem mondható, vannak felesleges kilói, mutatja, hogy a szándék és a valóság csak kerülgetik egymást. Teste még nem akadályozza mindennapjaiban, sőt, időnként jelentkező, felfokozott tettrekészségében sem. Egyetemi évei óta szakállat visel, nem igazán van kedvére a napi kétszeri borotválkozás, amit ha este is van programja, gyorsan növő szőrzete igényel. Sokszor kiszámolta már mennyi időt takarított meg életében arcszőrzete meghagyásával. Mivel életében soha nem unatkozott, ezt az időt másra tudta fordítani. Amibe belefogott, azt általában megcsinálta, ha nem is egyforma lelkesedéssel és eredményességgel. Csak egy rövid időszak volt az életében, negyvenes évei végén, amikor tettvágya apályát élte meg. Olyan férfiember ő, aki jobban szereti, mint amennyire érti a nőket. Becsüli a nőiséget. Önmagát csak hosszú és nem konfliktusoktól mentes, önreflexió nélküli évek után, ötvenedik életévét betöltve kezdte érteni. Ez nem jelenti, hogy élete addig egy sodródás lett volna. Látszólag normális természetességgel történtek vele a dolgok. Arra sem panaszkodhat, hogy nem volt szerencséje. Jó szakmája van, amit szeret. Árnyaltabban fogalmazva, nem utálja annyira a piacorientált vonatkozásait sem. Voltak olyan időszakok, amikor élvezni is tudta munkáját. Igaz, ezekben az időszakokban sem tudott csak élvezett munkából megélni, maradtak jócskán muszáj elemek. Visszatekintve, megállapítható, hogy döntéseit többnyire külső hatások határozták meg. Sokáig fel sem merült benne, hogy ezek kényszerek lennének. A környezet, ahol felnőtt, nem volt különösebben ambiciózus. A következő generációnak óhajtott jobb világ igénye inkább az iskoláiban plántálódott belé. A családjában az ő igényei túlzásnak tűntek. Ez nem azt jelenti, hogy szülei ne akarták volna a javát. Akarták, csak a horizontjuk alacsonyabban volt, még az adott kor lehetőségeinél is. Kitűzött, nagyobb léptékű céljaiban inkább szeretetből, mint belátásból támogatták. Környezete mindent eluraló zsigeri biztonságvágya nagyon meghatározta életét. A túlzott bebiztosítástól kitartó, tudatos önneveléssel igyekszik megszabadulni. Felvállalt makacssággal teremtette meg magának a lehetőséget a tudatosságra és közben megértette az érzelmek szerepét. Bár soha nem volt egyedül, másra nem számított. A megismerés és az alkotás igénye mindig élt benne. A gyermekkora óta benne lakó, világ iránti elemi kíváncsiságtól nem tudott szabadulni, nem is akart. Valójában mindig ez mozgatta. Mindig tele volt megvalósításra váró tervekkel. A tervek és az aktuális kötelezettségek összeütközéséből származó időzavar sokáig keserítette életét. A felvállalt feladatok falták az időt, anélkül hogy közelebb hozták volna tervei megvalósulását. Közben fokozatosan elérdektelenedett a jelen. A majd lett a menedék. Hírtelen hasított belé, hogy ez nem folytatható. Vissza kellett térnie a jelenbe. Ezt megtette. Abbahagyta a számára vállalhatatlannak bizonyult tevékenységeket. Azt vette a fejébe, hogy olyan dolgokat fog csinálni, aminek értelmét látja, akár úgy is, hogy nem fizetnek érte. Ez nem volt könnyű elhatározás, mert nem tudott olyan körülményeket teremteni, hogy ne legyen szüksége munkajövedelemre. Belátta, a manipulált vágyak által uralt környezetében, soha nem lesz képes egyszerre kielégíteni a külső elvárásokat és a maga belső igényeit. Váltott, kilépett a mókuskerékből. Amit felvállalt, a fenntartható létegyensúly megteremtése egy, a korábbinál egyszerűbb, de még elfogadható anyagi szinten. Ehhez a szükségletek újragondolása kellett és a létezés hangsúlyainak az anyagi térből a szellemibe való áthelyezése. Az utóbbinak lett része az írás. A szövegek, bekezdések létrehozása olyan létezésmód, ami nem igényel különösebb anyagi erőforrásokat. Az írás, az olvasáshoz hasonlóan, környezetbarát tevékenység, az informatikával létrehozott virtuális világban. Már nem érdekli, mások mit szólnak ahhoz, hogy ötven felett írni kezdett. Tudatosan lett író emberré, azzal az elhatározással, hogy minden gondolatát, amit szavakba foglalni képes, a lehetséges legnagyobb őszinteséggel veti papírra. Az éppen hogy megírt erotikus bekezdéseit visszaolvasva azt tapasztalta, hogy merevedése támadt. Ezt a tényt, szégyenérzet nélkül, elégedetten nyugtázta, mint kívánt hatást. Azzal az ambícióval bír, hogy a munkáról is hasonló hatással szóljon. Környezete nem fogadta lelkesen megváltozását. De nincs és valójában soha nem volt benne törekvés az elvárásokhoz való illeszkedésre, ennek ellenére a követelményeket, rendre felülteljesítette. Az őt közvetlenül körülvevő világ számára szellemileg kevésnek, ő maga másoknak túl soknak bizonyult. A várakozásokat sokszor meghaladta, és ezt az átlagemberek nagyon nehezen tolerálták. Mivel eszköznek nem tudják elképzelni, partnernek meg túl macerásnak tartják, többnyire ellenfélnek tekintették. Azzal vigasztalta magát, hogy ez a természetes. A harc bele van programozva az emberbe. A feltűnően színes állatoknak, ha nincs valamilyen erősségük, vesztüket okozza könnyű észrevehetőségük. Könnyen a ragadozók prédái lesznek. Az íróban, akiből hiányzik a feltétlen odaadás, gyakran saját családja is ellenséget lát. Ennek oka nem agresszivitása, mert nem erőszakos. Sokkal inkább az hogy tartanak kezelhetetlenségétől, uralhatatlanságától. Szándéka ellenére, majdnem mindig sikerül belelátnia és belelógnia partnerei rejtett érdekszférájába. E tulajdonságának tudatában van, de a dolgok természete iránti kíváncsisága és felfedezési vágya legyőzi önvisszametszési törekvéseit. Arra vágyik, hogy valaki azt mondja neki, még kérek belőled és te is vegyél belőlem. Azt szeretné, és a múltban is mindig azt szerette volna, hogy a véleményét a valóság tényei irányítsák, de tudja, hogy az emberek gondolkodásából, beleértve az övét is, az érzelmek szerepe nem kiiktatható. Mégis bízik abban, hogy a tárgyilagosság növelhető. Nyitott akar lenni, a múlt tapasztalatait, inkább módszere csiszolására, mint a befogadandó tartalom szűrésére szeretné használni. Ezt a lélekdoktorok a gyermeki rácsodálkozás képesség megőrzésének nevezik. A környezet pedig gyakran infantilizmusnak tartja. Ha nem beteg, nem túlhajtott, és nem fáradt, képes arra, hogy a leghétköznapibb dolgokat is úgy szemlélje, mintha először látná őket. E hozzáállása magányossá tette, mert a körülötte minden létező csoport azt várta, várja tőle, hogy a dolgokat az ő szemüvegükön át lássa. Hiába tudja, hogy kívülállása kirekesztéssel jár, nem szeretne belül állni. Néha abban az illúzióban ringatja magát, hogy sikerül másnak is megmagyaráznia, miért lenne jó nekik is úgy tenni, ahogy ő csinálja, de ezek a próbálkozásai javarészt eredménytelenek maradnak. Az elutasítástól emberközi közlekedés, fő akadályozójától, való félelemtől ő sem tud megszabadulni. Pedig világos számára, hogy ez a szabadság elengedhetetlen a sikeres kommunikációhoz. Együtt kell tudni élni az elutasítással, hogy kellő számú társas élményt, tapasztalatot szerezhessünk. Tudja, hogy baszni is csak azzal lehet, aki már velünk van. Ahhoz pedig oda kell mennünk hozzá. Elméletben ezt a leckét már megtanulta, le is tudta írni. És már egyre inkább eszerint cselekszik. Első lépésként a szégyenérzettel számolt le. A mások feletti győzni akarással folyamatosan küzd, változó sikerrel. Már tudja, ha nem akarunk győzni, nincs vesztenivalónk sem. A visszautasítás sem veszteség, csak kezelendő helyzet. Tudatában van, hogy az a viselkedése, hogy nem leplezi tapasztalatát és öntudatosságát, nem előnyös. A kor azoknak kedvez, akik csak annyit és azt mutatnak magukból, amit a másik látni akar. A munkaerő eszközszerű csereszabatosságának, eldobhatóságának kora nem jutalmazza a színes egyéniségeket. Azzal vigasztalja magát, hogy az evolúció az ellentmondáson fejlődik. Pedig tudja, hogy maga az evolúció is gyanús sokaknak manapság. Amikor elgondolkodott azon, mikor voltak életében a legzavartalanabb idők, arra jutott, hogy az átmeneti időkben. Ezek a periódusok legjobban azzal jellemezhetők, hogy az aktuális hatalom nem képes teljesen ellenőrizni a mindennapokat. Ezért az olyan öntörvényű emberek, amilyen ő is, térhez jutnak. A forrva változó környezet egyben lehetőség a hatalomba való bekerülésre is. Ez azonban őt nem vonzotta. Már érett fejjel tudatosult benne, hogy ennek az oka az, hogy többre becsüli a lehetőséget a bizonyosságnál. Ennek felismerése egyre világossá tette, hogy a bizonytalanságot nem megszüntetni kell, hanem meg kell tanulni együtt élni vele. Ezt felfedezni azonban sokkal egyszerűbb, mint gyakorolni, mert a biztonság igény az ember alapvető biológiai és pszichológiai sajátossága. Neki sem megy mindig, van hogy elbizonytalanodik. A biztonság igény ügye hasonló kell legyen az agresszivitás kezeléséhez, nélküle nincs működő társadalmi lét. Egyre biztosabb abban, hogy a túlzott biztonság igény letörése nélkül nincs fenntarthatóság, sőt túlélés sem. Az író ma már félelmeinek, ezek közül is elsősorban az elutasítástól és a bizonytalanságtól való félelmének leküzdésére koncentrál. Ehhez talált újabb eszközre az írásban, ami mára már olyan napi szükségletévé vált, mint az evés, vagy a baszás.